Eldől, hogy per ellenében fizetik-e ki a tűzoltókat

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor főpolgármester és Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn tárgyal arról a kamatokkal együtt 1 milliárd forintot meghaladó összegről, amelyet a fővárosi tűzoltóknak a főváros még tavaly megelőlegezett a délutáni és éjszakai pótlékokra, illetve távolléti díjakra.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közgyűlés még ez év augusztus 30-án hatalmazta fel a főpolgármestert, hogy tárgyalásokat folytasson a belügyminiszterrel, arról a közel 740 millió forintról, illetve annak kamataival együtt immár több mint 1 milliárd forintról, amellyel a belügyi tárca a fővárosi tűzoltóknak tartozott, és amelyet - a magyar állam fizetési kötelezettségének megelőlegezéseként - a főváros tavaly év végén megelőlegezett.

A főváros jelenleg perben áll a Belügyminisztériummal az ügy kapcsán, a minisztérium ugyanis nem tett eleget eddig fizetési kötelezettségének. Demszky Gábor a hétfői találkozó végkifejletét találgatva az [origo]-nak azt nyilatkozta, hogy peren kívüli egyezség, vagy perbeli egyezség születhet, amelyek közül ez utóbbi kényszeríthetné a minisztériumot tartozásának törlesztésére. Az előbbi esetben is még ebben a ciklusban kihírdethetik az ítéletet.

Demszky szerint a tűzoltók elmaradt béréért több tucat önkormányzat követte a főváros lépéseit. Hogy a jövőben ne forduljon elő még egyszer hasonló eset, a főváros el szeretné érni, hogy a BM a jövőre vonatkozólag vállaljon kötelezettséget arra, hogy fizetni fog.

[origo]