Cenzúrázott kórházi levelek

Vágólapra másolva!
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul Lukács Zoltán, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés tagja, mert felbontják a tatabányai Szent Borbála Kórházába érkező leveleket még akkor is, ha azok névre szólóan érkeznek. A kórház főigazgatója nem törvénysértő a gyakorlat.
Vágólapra másolva!

A képviselő hétfőn jelentette be a gyógyító intézmény főbejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján, hogy annak elbírálását kéri az országgyűlési biztostól, nem sért-e alapvető demokratikus normákat vagy személyiségi jogokat a postabontás. Lukács Zoltán elmondta: a jogiak mellett etikai kérdéseket is felvet, hogy a 2001. január 1-én életbe léptetett intézkedés alapján a levelek legnagyobb része csak ellenőrzés után kerülhet a címzetthez, illetve postázásra. Hozzátette: csak azokat a leveleket nem bontják fel, amelyeken feltüntetik az "sk" jelzést.

- Szerintem - érvelt a megyei közgyűlési tag - a kórházba érkező levelek írója, azaz a megye sok-sok lakója, nem kötelezhető arra, hogy ismerje a kórház belső utasításait, és arra sem, hogy annak megfelelően járjon el. Hozzátette: azért kéri ki az ombudsman véleményét, mert a kórházba érkező, illetve onnan kimenő levelek tartalmazhatnak olyan adatokat is, amelyek a betegjogi törvény értelmében orvosi titoknak minősülnek, s ha ezek a postázó alkalmazottjának tudomására jutnak, akkor mind a beteg, mind az orvos jogai sérülnek.

A sajtótájékoztatón kiosztott írásos kórházi reagálás szerint "az új Iratkezelési Szabályzatot a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár igazgatási jóváhagyásával fogadta el az intézmény akkori vezetése".

- Véleményem szerint az intézetben az iratkezelés jogszerűen és részletesen szabályozva működik - írta Tóth Ildikó főigazgató.