Nyilvánosházat lepleztek le Debrecen belvárosában<BR/>

Vágólapra másolva!
Illegálisan működő nyilvánosházat lepleztek le a rendőrök Debrecen belvárosában. A 10-12 lányt futtató lakástulajdonos beismerő vallomást tett.
Vágólapra másolva!

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: egy rendőrségi akció során "munka közben" érték tetten a hölgyeket egy belvárosi magánlakásban. A lakás tulajdonosa elmondta, hogy 10-12 lányt foglalkoztatott. Az ügyfelek a lányok fehérneműs fotói alapján választhattak partnert maguknak, akiket ezután a tulajdonosnő telefonon hívott fel.

A vizsgálat során kiderült: egy-egy - körülbelül 60 percig tartó - együttlét 10 ezer forintba került. Az összeg fele a hölgyeket, a másik fele pedig a lakástulajdonost illette meg. Az asszony elmondta azt is, hogy ügyfeleik jól szituált emberek, többnyire vállalkozók voltak. A nyilvánosházat üzemeltető asszony ellen üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette miatt indult meg a nyomozás.