A Whiskysnél is profibb bűnözőt fogtak el

Vágólapra másolva!
Emberölés kísérletével és fegyveres rablás bűntettével gyanúsítják azt a férfit, akit két nappal ezelőtt egy kommandósakció keretében fogtak el a rendőrök. V. László a nyomozók szerint még Ambrus Attilánál is profibb bűnöző volt. Sajtóértesülések szerint a férfi kapcsolatba hozható a zálogházi rablássorozattal is, de ezt a rendőrök nem erősítették meg, noha vizsgálják a lehetőségét. V. László egyik tettestársát még körözik.
Vágólapra másolva!

A rendőrség kommandós akció keretén belül fogta el a gyanúsítottat
Profibb a Whiskysnél is

Az alig egyperces akció során V. László nem tanúsított ellenállást, pedig a rendőrök számítottak rá. Mint a nyomozásban részt vevő tisztek egyike megjegyezte, a férfi különösen elszánt, még a whiskys rablónál is "profibb" bűnöző. A rendőrök nem erősítették meg, de nem is cáfolták azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, hogy a most elfogott férfinak köze lehet a zálogházi rablássorozathoz. A nyomozók elmondták: vizsgálják ennek lehetőségét is.

A rendőrség eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2000. április 14-én este Budapesten, a XVII. kerület, Ferihegyi út egyik postahivatalában fegyverrel kíséreltek meg kirabolni egy postai pénzszállító autót, azonban tűzharcba keveredtek a biztonsági őrökkel, így a pénzt nem sikerült megszerezniük. Az egyik postai alkalmazott életveszélyes sérülést szenvedett, az elkövetők egyike, V. Tibor pedig lövést kapott az ülepébe. Őt a kiérkező rendőrök a helyszín közelében elfogták.

Keszthelyi József rendőr alezredes (BRFK) és kollégája (ORFK)

Elkapták

A tettesek a rabláshoz használt fegyvereiket egy alig egy hónappal azelőtti rablás során szerezték meg lefegyverezett biztonsági őröktől. Ekkor, 2000 márciusában 26 millió forintot zsákmányoltak szintén egy pénzszállító autó fegyveres kirablása során.

V. Lászlót gyanúsítják azzal is, hogy 2001. szeptember 27-én Budaörsön követett el rablást, minek során 4,5 millió forintot rabolt egy személygépkocsis pénzszállítótól. V. László és eddig ismeretlen tettestársa lopott Trabantjukkal összekoccantak a pénzt szállító férfi kocsijával. V. László szó nélkül rálőtt a sértettre, aki súlyos sérüléseket szenvedett, és hosszas kórházi kezelésre szorult. Az elkövetők gyalog menekültek el zsákmányukkal, mert a rabláshoz használt autó lerobbant. Ekkor több szemtanú is látta őket.

A rablásokkal összesen négy személyt hoztak kapcsolatba, kettőt elfogtak, egy korábban életét vesztette, egy pedig még szökésben van. Ellene - aki Babos Róbert néven, feltehetően hamis személyazonossággal él - körözést adtak ki. A nyomozás során védett tanúkat is meghallgattak.

[origo]

Korábban: