Újabb bírságot kaphat a Pannon Rádió

Vágólapra másolva!
A Pannon Rádió kizárólagosan egy szélsőséges ideológia közvetítése mellett kötelezte el magát, egyszerű, sematikus világképet kínál, a követett eszmék közös nevezője az antiszemitizmus - sorjáznak a megállapítások az ORTT irodájának elemzésében. Az előterjesztés a maximális, 2,3 milliós kötbér kirovását javasolja, s adminisztratív beavatkozást is megalapozottnak tart.
Vágólapra másolva!

A Pannon Rádió által követett gondolati kör a liberalizmus-, globalizáció- és multiellenesség, cigánygyűlölet, antiszemitizmus, homo- és xenofóbia, amely mögött a szélsőjobboldal nacionalizmusa és összeesküvés-elmélete húzódik meg - jellemzi a csatornát az Országos Rádió és Televízió Testület Irodájának előterjesztése. Megállapítják: a médiatörvényt, az alkotmányt, valamint a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányát egyaránt sérti a Pannon, amely az áprilisi és júniusi, összesen hét napot átfogó vizsgálat idején sorozatosan figyelmen kívül hagyta a sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi követelményét, s szinte kizárólagosan egy párt, a MIÉP nézeteit terjesztette - áll a műsorfigyelő szolgálat jelentése alapján készült összefoglalóban.

A Budapesten hallható, a 14 éven felüliek átlagban 1,5-2,5 százalékát elérő csatorna számára zsinórmértékként szolgáló eszmerendszer az egyetlen helyes és követendő út, ellenfelei, kritikusai erkölcstelenek vagy tudatlanok, a műsorok üzenetei szinte kivétel nélkül szembenálló és kiengesztelhetetlen viszonyokról szólnak - fogalmaznak a jelentés készítői.

A vizsgált időszakban a Pannon témaválasztásában 11 esettel a zsidóság és Izrael állt az élen, a nyolcszor érdekesnek talált globalizáció és külföldi tőke után a határon túli magyarok és Trianon, valamint a média (egyaránt ötször), a parlament (négyszer), a romák és a földkérdés (három-három ízben) következett.

Az összesen 23 676 másodperc vizsgált műsoridő 60 százalékában (13 478 másodperc) MIÉP-szimpatizánsok szólaltak meg, 5854 másodpercben civilek, 3770-ben a párton kívüliek. A Fidesz hívei kaptak még lehetőséget 574 szekundum erejéig. A megtámadottak egyetlen alkalommal sem kaptak lehetőséget álláspontjuk kifejtésére. A Pannon Rádió és a MIÉP közti szoros kapcsolatot nemcsak az ideológiai kötődés teremti meg, hanem a személyi átfedések is: meghatározó rádiósok, szereplők a MIÉP képviselői, s -jelöltjei, szakértői. Az ORTT-nek készült előterjesztés szerint "veszélyes tendencia, ha egy műsorszolgáltató egy adott politikai erő szolgálatában áll".

"Kirívóan megalázó és durva" jelzőt kapott a műsorban felolvasott egyik jegyzet, amely a roma kisebbség "totális megsemmisítését tárja a hallgatók elé megoldásként". (A jegyzetben az élősködő tücsköket felrakták egy nagy hajóra, amit elküldtek Indiába. A hajót a Hapci és Vidor gyorsnaszádok megtorpedózták, a fuldoklókat a cápák felfalták. Ezután a tücsök csak a -pecsenye, -muzsika, -meggy és tücsökútra ment a falat szóösszetételekben maradt meg.) Ez túlmutat a médiatörvény keretein, s felveti a műsorszolgáltató büntetőjogi felelősségét - szól a következtetés. A vonatkozó jogi normákra hivatkozva a szakértők kifejtik: a fajgyűlölet, egyes embercsoportok elleni gyűlöletkeltés, ezek szándékos negatív színben való feltüntetése túlmegy a véleménynyilvánítás szabadságán, s elegendő indok ahhoz, hogy korlátozó intézkedést tegyen az állam. A beterjesztett három határozati javaslat: felhívást a sérelmes magatartás megszüntetésére, írásbeli figyelmeztetést vagy az első alkalommal lehetséges maximális kötbér, ez esetben 2 305 800 forint kiszabását ajánlja, de indokoltnak a pénzbüntetést tartja. (A három héttel ezelőtti egymilliós bírságot egy konkrét műsor célvizsgálata előzte meg, nem a programok átfogó elemzése.) A Pannon vezetője, Gidófalvy Attila eddig nem válaszolt megkeresésre.