KDNP-támogatás: letiltva

A Pénzügyminisztérium jogi bizonytalanságokra hivatkozva felfüggesztette a Kereszténydemokrata Néppárt költségvetési támogatásának folyósítását. A Centrum Párt szervezésében közreműködő KDNP két negyedéves részlete, közel 23 millió forint, jelenleg letétben várja a bíróság döntését.

A Népszava információi szerint a pénzügyminiszter utasítására felfüggesztették a Kereszténydemokrata Néppárt költségvetési támogatásának folyósítását. A párt az 1998-as országgyűlési választáson elért eredménye alapján évi 45,5 millió forintos állami forrásra lenne jogosult, ám a nyár eleje óta Varga Mihály intézkedése nyomán bírósági letétbe helyezik az esedékes részleteket. A kincstár így már két negyedéves támogatással, azaz közel 23 millió forinttal adósa a KDNP-nek.

1998-ban a KDNP három másik párthoz, az MDF-hez, a Munkáspárthoz és a Magyar Demokrata Néppárthoz hasonlóan nem érte el ugyan a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, de 2,6 százalékos támogatottságával jogosultságot szerzett az állami támogatásra.

A KDNP-ben idén nyáron Bartók Tivadar váltotta Giczy Györgyöt a pártelnöki székben, a vezetőcserét pedig hamarosan több párttal folytatott együttműködési tárgyalások megkezdése is követte. Az újra aktivizálódó kereszténydemokratáknak nagy szerep jutott a most induló Centrum Párt-kezdeményezés tető aláhozásában az MDNP-vel és a zöldekkel.

A lap úgy tudja, a KDNP-ben többen a formálódó Békejobb elleni fideszes fellépéshez hasonlítják a költségvetési pénzek utalásának felfüggesztését. A Pénzügyminisztérium ugyanis arra hivatkozva helyezte bírósági letétbe a támogatást, hogy megítélése szerint a pártban tisztázatlan a jogi helyzet, vagyis pontosan nem tudható, ki a KDNP képviseletére jogosult személy. A bíróság azonban még szeptemberben feloldotta volna a letétet, arra hivatkozva, hogy a KDNP-nek ismert a székhelye, és időközben az elnökváltozást is bejegyezték. A döntés ellen azonban a minisztérium fellebbezett, így a párt a közelgő választások előtt továbbra sem kaphatja meg a kétéves költségvetésben szereplő összeget.