Demszky Gábor főpolgármester pénteken ismertette az Alkotmánybíróság döntését, amely szerint 2002. december 31-i hatállyal megsemmisíti a kétéves költségvetési törvénynek a Fővárosi Önkormányzatot terhelő forrásmegosztási rendelkezéseit. Az AB határozata alapján a kormányzat alkotmánysértően járt el, amikor a fővárosiak által befizetett személyi jövedelemadóból a korábbinál jóval nagyobb részt, összesen tizenegy és fél milliárd forintot vont el.

Alkotmányellenesen vont el a Parlament több mint tízmilliárd forintot a főváros költségvetéséből - állapította meg az Alkotmánybíróság. Demszky Gábor főpolgármester pénteken ismertette az AB határozatát, mely 2002. december 31-i hatállyal megsemmisíti a 2000-dik évi költségvetés kifogásolt részeit. A főpolgármester elmondta, hogy nem lát reményt arra, hogy a fővárosiak visszakapják az állam által szabálytalanul elvont milliárdokat.

A kormányzat a fővárosiak által befizetett személyi jövedelemadó korábbinál nagyobb részét vonta el az önkormányzattól, így keletkezett az összesen tizenegy és fél milliárdos bevétel kiesés az önkormányzatnál.

[origo]

Korábban:

Alkotmányellenes a fővárosi forrásmegosztási gyakorlat