Varga István (MDF) hétfői parlamenti felszólalásában bírálta Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltet a Gresham-palota eladásában játszott szerepe miatt. Az MSZP érdemben nem kívánt reagálni a felszólalásra.

Varga István (MDF) képviselő napirend előtti felszólalásában bírálta Medgyessy Pétert, a szocialisták kormányfőjelöltjét a Gresham-palota eladásában játszott szerepe miatt. A képviselő azzal vádolta Medgyessy Pétert, hogy mindent megígér, nyilatkozatai alapján az ígéretek eldorádójáról lehet beszélni, miközben egyre több kétes információt lát napvilágot Medgyessy gazdasági tevékenységével kapcsolatban. Varga utalt arra, hogy Medgyessy nem csak a kormánynak adott tanácsot, de az V. kerületi MSZP-nek is a Gresham-palota eladásakor - mondta Varga István.

Az ügy előzménye, hogy a kormányfőjelölt cége a Gresham-palotát megvásárló Gresco Rt.-től kapott 100 ezer dollár fejében lobbizott az V. kerületi szocialista képviselőknél, hogy szavazzák meg az épület eladását. A vitatott ügyben feljelentették Medgyessyt, jelenleg az ügyészség vizsgálja szerepét az épület eladásában. Medgyessy viszont beperelte a Magyar Nemzetet és a Magyar Demokratát, mert azt állították, hogy a kormányfőjelölt pénzt adott a helyi képviselőknek, hogy megszavazzák az ügyletet. A kormányfőjelölt ezt tagadta.Medgyessy szerint poltikai támadásról van szó. Az V. kerületi szocialisták korábban közleményben visszautasították azt, hogy Medgyessy befolyásolta volna őket, pénzt adott volna nekik.

Varga szerint ha az MSZP miniszterelnök-jelöltje pénzt adott az V. kerületi MSZP-s képviselőknek, hogy megszavazzák a Gresham-palota eladását, az bűncselekmény. Ha viszont Medgyessy munkavégzés nélkül felvette a 100 ezer dollárt, akkor Tocsik halálra dolgozta magát a sikerdíjért - mondta Varga.

Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője az [origo]-nak elmondta, hogy Varga István a tőle megszokott színvonalon beszélt. Úgy látszik, a kormánynak eltökélt szándéka folytatni a megkezdett a rágalomhadjáratot. Varga olyan lapos általánosságokat mondott, hogy nincs mit reagálni rá - mondta a frakcióvezető.

[origo]

Korábban:

Betörtek Medgyessy cégéhez