<P class="MsoNormal">Újabb régi történettel támadják a kormányfőjelöltet

Vágólapra másolva!
A Népszava értesülései szerint mindössze 800 millió forint volt a korábban várható 4,3 milliárddal szemben az állam vesztesége a Dunabank-ügy kapcsán. Többen kifogásolják azonban a válságkezelést végző Bankár Kft.-nek átutalt sikerdíj összegét. A MIÉP-es Lentner Csaba ma napirend előtt emlegeti fel a közel hatéves válságkezelési ügyet.
Vágólapra másolva!

Eltüntették a veszteséges Dunabank konszolidálására szánt tízmilliárd forint nagy részét - állítja Lentner Csaba, aki ma a parlamentben napirend előtt is felszólal az üggyel kapcsolatban. A képviselő arra alapozza gyanúját, hogy a Dunabank 1997-es zárómérlegében mindössze 95 millió forint számlapénz, illetve 2000 forint pénztári összeg szerepel. A MIÉP-es képviselő szerint Medgyessy Péter, az MSZP kormányfőjelöltje pénzügyminisztersége idején írta alá a Dunabank válságkezeléséről szóló, a Bankár Kft. és a Pénzügyminisztérium között létrejött szerződés módosítását. Eszerint a Bankár az elvégzett munka után 245 napon keresztül 9100 dollár tanácsadói díj, a veszteségből történt megtakarítás 2,8 százaléka, illetve egy éven keresztül havi kétmillió forint illette meg a Dunabanknál elvégzett válságkezelés ellenértékekeként. A Bankár azonban további 50 millió forintra is igényt tarhatott, amennyiben a válságkezelés áthúzódna 1997-re is.

A lap értesülése szerint a Bankár Kft. pályázaton nyerte el a Pénzügyminisztériumi megbízást. Az eredeti szerződést pedig Bokros Lajos pénzügyminiszter, Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Kovács Gábor, a Bankár Kft. vezetője írták alá 1995. december 29-én. Ebben a cég garanciát vállalat a betétesek védelmére, illetve a magyar állam várható veszteségeinek csökkentésére. A lap úgy tudja, hogy az Ernst & Young nemzetközi könyvvizsgáló cég a Dunabank 1995 év végi, úgynevezett pillanatnyi veszteségét 2,8 milliárd forintban állapította meg, amely 4,3 milliárd forintra nőhetett, figyelembe véve a működés közben fellépő további veszteségeket is.

A Bankár Kft. - a lap információi szerint - azonban teljes körű vagyoni garanciát vállalat arra az esetre, ha a fenti összegnél nagyobb lenne a Dunabank vesztesége. A Bankár Kft. a veszteségek csökkentése érdekében értékesítette a csődbe került pénzintézet ügyfél- és betétesi körét, illetve a hitelkártya-üzletágát. Ezzel a módszerrel pedig 800 millió forintra csökkent a bank kára.

A Bankár a válságkezelés végeztével kiszámolta jutalékát, de a jegybank, illetve a pénzügyi tárca illetékesei sokallották a válságkezelőnek járó 1,2 milliárdos sikerdíj kifizetését. A megállapodásnak az ellenszolgáltatásra vonatkozó fejezetét 1996. december 5-én módosították úgy, hogy a Bankár lemondott a sikerdíj feléről, azaz a Dunabank felszámolásáért, illetve az állam veszteségeinek csökkentéséért cserébe 600 millió forintot utaltak át a cégnek. Ezen a módosításon szerepel Surányi és Kovács kézjegye mellett Medgyessy szignója is.