Felülvizsgálják az örökbeadás szabályait

A kormány döntésének értelmében teljesen felülvizsgálja az örökbefogadással kapcsolatos szabályozásokat a Szociális és Családügyi Minisztérium. A cél továbbra is az, hogy az örökbeadások gyorsabban történjenek. Az Országgyűlés elé februárban kerülhet a gyermekvédelmi törvény módosítása.

Felülvizsgálja az örökbefogadással kapcsolatos szabályozásokat a Szociális és Családügyi Minisztérium a gyermekvédelmi törvény folyamatban lévő módosítása kapcsán. Ezt Szemkeő Judit politikai államtitkár közölte szerdán. Az államtitkár szerint az elmúlt hetek eseményeinek következtében született az a kormánydöntés, hogy az örökbefogadással kapcsolatos visszásságok kiküszöbölése érdekében szükséges az erre vonatkozó szabályozás teljes áttekintése. Elmondta, hogy a törvénymódosítás tárgyalásának felfüggesztését kérte a minisztérium arra az időre, amíg a felülvizsgálat megtörténik, és eldől, szükség van-e további finomításokra, szigorításokra a jogszabályban.

A kormány szombati ülésén tárgyalta a minisztérium jelentését, és úgy döntött, hogy a gyermekvédelmi törvény módosításáról decemberben még ne folytassa a vitát az Országgyűlés. Szemkeő Judit hozzátette, hogy áttekintik az elmúlt három év örökbefogadási statisztikáit, amelyekből kiderülhet, hol szükséges pontosítani, esetleg szigorítani a szabályozást. A cél továbbra is az, hogy az örökbeadások gyorsabban történjenek a jövőben. A célt szolgáló úgynevezett nyílt örökbefogadás esetében azonban a tárca minden törvényi eszközzel meg akarja akadályozni, hogy az ilyen módon örökbeadott gyermekekért pénzt kérjenek vagy fogadjanak el szüleik. Szemkeő Judit szerint februárban kerülhet az Országgyűlés elé a gyermekvédelmi törvény módosítása.

Örökbefogadások alakulása az elmúlt években

A szociális tárca szerint jogszerűtlenül van Terry Blacknél Danika