A biztosítót hallgatták meg Császár Előd perében

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott Császár Előd büntetőpere. A popsztárt ebben az ügyben biztosítási csalással vádolják. Az ügyészség szerint ugyanis csak azután kötött autójára biztosítást, miután 1998. december 17-én halálos balesetet okozott. Császár tagadja a vádat.

A Hungária Biztosító szakembereinek meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Bíróságon Császár Előd biztosítási csalási ügye. A vádirat szerint nem rendelkezett kötelező biztosítással Császár Előd autója, amikor 1998. december 17-én halálos balesetet okozott. Nem tudott felmutatni biztosítási igazolást a tragédia után a helyszínen. Az ügyészség szerint azért nem, mert Császár aznap vette a járművet, ami még nem az ő nevén volt és nem is volt biztosítva. A popsztár csak a baleset után kötött egy visszadátumozott előszerződést a Hungária Biztosítónál - áll a vádiratban.

Császár Előd ezt tagadja. Azt állítja ugyanis, hogy már a baleset előtt egy héttel, a gépkocsi vásárlásának napján előszerződést kötött a biztosítónál. A szerződésről szóló dokumentumok azonban csak 1998. december 21-én jutottak el a biztosítóhoz, emiatt vált gyanússá az ügy. A szerződést később elutasította a Hungária Biztosító, többek között azért, mert Császár korábban, egy másik autójára nem fizette a biztosítási díjat.

A tárgyalás 2002. március 22-én folytatódik, írásszakértő meghallgatásával. A szakértőnek azt kell eldöntenie, hogy valóban annak a két ügynöknek az aláírása szerepel-e a vitatott biztosítási ajánlaton, akik tanúsították, Császár náluk kötött a baleset előtt előszerződést.

[origo]