Orbán nem fogadja el a román javaslatokat a kedvezménytörvényhez

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a román miniszterelnöknek küldött levelében azt közölte, hogy a kedvezménytörvényt nem kell módosítani. A végrehajtási rendeletekről viszont szívesen tárgyal a magyar fél, és minél több kérdésben törekszik egyetértésre jutni.
Vágólapra másolva!

Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete szerdán átadta Cristian Diaconescu román külügyi államtitkárnak azt a levelet, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök küldött Adrian Nastase román kormányfőnek. A magyar miniszterelnök levele válasz arra a levélre, amelyet Adrian Nastase november 16-án adott át Bukarestben Orbán Viktornak, amikor kétoldalú megbeszélést tartottak a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás kormányfői konferenciája alkalmából.

Levelében Nastase kifejtette a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos bukaresti álláspontot. Egyben mellékelte azokat a konkrét módosítási javaslatokat, amelyeket véleménye szerint a magyar félnek a törvény szövegében végre kellene hajtania. Szerinte ugyanis lényegesen módosítani kell a kedvezménytörvényt ahhoz, hogy az Bukarest számára is elfogadható legyen.

A román fél szerint például törölni kell a jogszabályból a preambulum 5. bekezdését, amely szerint a törvény célja "a szomszédos államokban élő magyaroknak az egységes magyar nemzethez való tartozása, szülőföldjükön való boldogulása, valamint nemzeti azonosságtudata biztosítása". A román fél jónak látná, ha a magyar hatóságok hivatalos nyilatkozatban leszögeznék: Magyarország nem kérdőjelezi meg a trianoni békeszerződés előírásait. A törvényt olyan értelemben kell módosítani, hogy célkitűzései ne csak a szomszédos országokban, hanem az egész világon élő magyarokra érvényesek legyenek. Törölni kell a szövegből azokat az előírásokat, amelyek nem magyar személyek számára is biztosítanak kedvezményeket.

Törölni kell szerintük a törvényből az egészségügyi szolgáltatások árának visszatérítésére vonatkozó kedvezményeket. Törölni kell a Magyarország területén való munkavállalási jogra és a kapcsolódó kötelezettségekre (társadalombiztosítási hozzájárulás) vonatkozó összes kitételt. Módosítani kell a törvénynek a konzulátusok szerepére vonatkozó előírásait.

Az ajánlószervezetekkel kapcsolatos összes előírást törölni kell - tudatta Nastase. A módosítási javaslat értelmében a román fél beleegyezése lenne szükséges a határon túli magyar szervezeteknek nyújtandó magyar támogatáshoz.

A román miniszterelnök tudatta: ha a magyar fél nem talál elfogadható megoldást a román javaslatokra, "a román fél kötelességének tartja, hogy minden lépést megtegyen a magyar törvény életbe léptetése miatt keletkező negatív következmények megelőzésére".