Működő légzőkészülék mellett megfulladhattak a bányászok

Vágólapra másolva!
Az Ármin-bányában meghalt két bányász ügyében megállapították, hogy bányamentő készülékeik jól működtek. Bár még nincs kész az orvosszakértői jelentés, a feltételezések alapján oxigénhiány okozhatta halálukat.
Vágólapra másolva!

Az Ármin-bányában meghalt két bányász ügyének vizsgálata során megállapították, hogy bányamentő (légzést segítő) készülékeik jól működtek. Így haláluk oka egyelőre rejtély. Korábban az a feltételezés látott napvilágot, hogy oxigénhiány miatt veszthették életüket. Az orvosszakértői véleményre azonban még várni kell, hiszen boncolásukat még nem kezdték el.

Az Ajka térségében lévő bánya egyik vágatában kedden veszítette életét két bányász. Eredetileg öt bányász indult el a vágatban, amit korábban zárva tartottak, ezért vitték magukkal az ilyenkor szokásos bányamentő készülékeket - tudtuk meg Kappel Róbert helyettes bányakapitánytól. Egy idő után hárman jelezték, hogy társaik valószínűleg gázszivárgás vagy oxigénhiány miatt meghaltak. A másik három bányászt a tapolcai kórházba szállították megfigyelésre. Miután ők tünet- és panaszmentesek voltak, már aznap hazaengedték őket a kórházból.

A két elhunyt bányász 48 és 45 évesek voltak. Halálukat lehetséges, hogy az okozta, hogy nem használták a légzést segítő készüléküket. Mint Kappel Róberttől megtudtuk, egy olyan vágatban dolgoztak, amely korábban le volt zárva, így használniuk kellett a készüléket. Miután egymás után mentek a vágatban a bányászok, hátul lévő társaik arra lettek figyelmesek, hogy összeesett két elöl haladó társuk. A földön fekvő emberek szájában nem volt a légzőkészülék csöve, de lehetséges, hogy később esett ki. Valószínűleg a vizsgálat fogja megállapítani, hogy mi történt pontosan.

A rendőrség, a katasztrófavédelem és a bányakapitányság a baleset után lezárta a területet, és vizsgálatot indított. Várhatóan egy hónap múlva tudják véglegesen megállapítani a baleset okait.

Korábban: