Rendőrt vertek a biztonsági őrök

Vágólapra másolva!
Az egyik cég biztonsági őrei megvertek egy rendőrt péntek reggel a Nyugati tér aluljárójában. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a civil ruhás rendőr súlyos sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Többek között orrcsonttörést szenvedett az a rendőr, aki pénteken a reggel háromnegyed hatkor arra lett figyelmes, hogy (a Top Secret nevű biztonsági cég formaruháiban lévő) férfiak hajléktalanokat vernek. Erre a civil ruhában és szolgálaton kívül lévő rendőr "szolgálatba helyezte magát", majd kérdőre vonta az őröket, akik erre a rendőrnek estek és megrugdosták.

Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a három férfi közül kettő szolgálati egyenruhában volt, ám egyikük sem volt szolgálatban. Az illetők vélhetően az egész éjjel tartó italozásukat vezették le oly módon, hogy a fööldön fekvő hajléktalanokat rugdosták. Három fedél nélküli szenvedett sérüléseket.

A rendőr 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elkövetőket még a délelőtt folyamán őrizetbe vették. Az ügyészség csoportosan elkövetett hivatali személy elleni erőszak elkövetésével vádolja őket.

[origo]