A reformátusok nem veszik fel a kesztyűt

Vágólapra másolva!
Élesen reagált Csurka István, a MIÉP elnöke a református zsinat megállapításaira. Kemény kritikájára Bölcskei Gusztáv püspök azt mondta, hogy az állam és az egyház szétválasztása a pártok és az egyház szétválasztását is jelenti.
Vágólapra másolva!

A Magyarországi Református Egyház Zsinata nem megrendelésre, s nem pártok megrendítése céljából hozza határozatait - reagált Bölcskei Gusztáv püspök Csurka István MIÉP elnök szombati vádjaira.

A MIÉP elnöke előzőleg azt mondta, hogy "a református zsinat határozata szomorú tény és az elmúlt ateista negyvenöt év beteges torzulata". Mindezt a reformátusok legmagasabb magyarországi testületének döntésére utalva vetette oda, miután összeférhetetlennek mondták a képviselőséget a lelkészi hivatással.

Ez a határozat a MIÉP-et érinti a parlamenti pártok közül egyedüliként. Csurka szerint a zsinat úgy bélyegezte meg a MIÉP lelkész-képviselőjét, ifjabb Hegedűs Lórántot, mintha a döntés közvetlen világbanki megrendelésre, az SZDSZ igényére készült volna.

Ugyanakkor Csurka azt is közölte, hogy a választásra készülő MIÉP-et nem rendíti meg a zsinati határozat, amely "a református egyházat és a tisztességes magyar reformátusokat hozza megalázó helyzetbe".

Bölcskei Gusztáv erre reagálva kifejtette, hogy Magyarországon az állam és az egyház alkotmányos szétválasztása egyben a pártok és az egyház szétválasztását is jelenti. Éppen ezért szomorú tény és az elmúlt ateista negyvenöt év beteges torzulata az, ha egy párt elnöke ezt nem hajlandó tudomásul venni, és saját pártérdekei alapján kívánja minősíteni és eszközül fölhasználni egy egyházi testület határozatát.

Bölcskei Gusztáv hozzátette, hogy a Magyarországi Református Egyház részéről a zsinat által meghozott érvényes döntésről további nyilatkozatok tételét szükségtelennek tartja.