Kedden eldől a lex-Répássy sorsa

Az Alkotmánybíróság kedden határoz a lex-Répássyként elhíresült jogszabály-módosításról. Az Országgyűlés elfogadta ugyan a Polgári törvénykönyv változását, ám Mádl Ferenc köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért az AB-tól.

A Polgári törvénykönyv módosítását Répássy Róbert fideszes képviselő vetette fel egy évvel ezelőtt. Szerinte a "társadalmilag káros" véleménynek helyet adó orgánumot ellenvélemény közzétételre kellene kötelezni. Franciaországban sincs ez másképpen - érvelt a politikus.

A Répássy Róbert, Rubovszky György, Vitányi István, Fazekas Sándor, Szabó Erika és Gyimesi József fideszes képviselők által jegyzett módosítást, az idén júniusban elfogadta az Országgyűlés. A MÚOSZ és maguk a képviselők is úgy ítélték meg azonban, hogy szükséges az Alkotmánybíróság iránymutatása e kérdésben.

Mádl Ferenc köztársasági elnök is osztotta ezt az álláspontot és nem hirdette ki a jogszabályt, hanem a testülethez fordult. Az államfő szerint azért van szükség a normakontrollra, mert a válaszadásra vonatkozó rendelkezések korlátozzák a sajtószabadságot - ezen belül a szerkesztés szabadságát.

A törvénymódosítást szorgalmazók alapgondolata szerint, az alapjogban deklarált sajtószabadság keretein belül "durvul a sajtó hangja". Ez pedig sértheti a személyhez fűződő alkotmányos jogokat. Ennek az ellentmondásnak a feloldásáról hoz határozatot az AB.

Bohus Péter