Sport- és szórakoztató negyeddé válhat a Római-part

Vágólapra másolva!
A közterület növelését és a csónakházak védelmét, újjépítését szolgálja a Római-part átalakításáról szóló rendelet. Az önkormányzat s a kormány tervei szerint szórakoztató- és sportcentrummá alakul a környék, ahol az első nagyberuházás már egy év múlva indul.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás sportminiszter, Tarlós István III. kerületi polgármester és Liszkai Krisztina, a kerület főépítésze mutatta be hétfőn délelőtt a Római-parton azt az önkormányzati szabályozást, amelynek a révén sport- és szórakoztató negyeddé alakulhat a terület.

A kerületi városrendezési és építési szabályzat (KVSZ) december 1-jei életbe lépésével megszűnt a területen tavasszal bevezetett változtatási tilalom. A szabályozásban arra ösztönzik a tulajdonosokat, többek között a parton csónakházakat és üdülőingatlanokat birtokló Sportlétesítmények Rt.-t, valamint magánbefektetőket, hogy megtartsák, illetve újjáépítsék a csónakházakat, valamint hogy minél nagyobb területet engedjenek át telkeikből közös használatba. A szabályozás segítségével megakadályozzák azt is, hogy a néhol egy-két hektáros nagy telkek elaprózódjanak.

A csónakházakat nem lehet lebontani, csak akkor, ha a kapacitás tekintetében legalább 80 százalékban, alapterület tekintetében pedig legalább 75 százalékban újjáépítik. Mint a kerületi főépítész megjegyezte: ezeknél az épületeknél elsősorban a funkciót védik.

A telkek tulajdonosai építési négyzetméter-kedvezményben részesülhetnek, ha a tulajdonukban lévő terület egy részét úgy alakítják ki, hogy az közterületként funkcionálhasson. A Duna-part felől a jelenleg szűkös közterületek növelésére a parti sétány szélesítésére nyílna így lehetőség, az épületek között szabadon átjárható zöldterületet biztosítanának a Nánási út felé, míg az út mellett ily módon remélik, hogy sikerül nagyobb mennyiségű parkolóhelyet kialakítani.

A szabályzattal szeretnék elérni, hogy a Duna és a Nánási út, illetve Királyok útja közötti területen egy hármas tagozódás alakuljon ki: a parthoz közelebb eső részeken megmaradnának a meglévő csónakházak, valamint további vendéglátó-ipari létesítmények épülnének, az ezek mögött kialakításra kerülő nagyobb, egybefüggő zöldterületeken biztosítanának helyet különböző sportpályáknak, míg a harmadik sávban - a Nánási úthoz közelebb - építenék fel a vendégfogadásra alkalmas épületeket: szállodákat, üdülőházakat.

Az első nagyobb beruházás jövőre indul

A terület rendezésének első ütemében, egy 500 millió forintos beruházást indít a Sportlétesítmények Rt. Jövő ősszel kezdenek hozzá a jelenleginél magasabb színvonalú idénybérletes üdülőszobák építéséhez, amelyek bérleti díja körülbelül 20-25 százalékkal lesz nagyobb, mint most - mondta el Tóth András, az rt. megbízott vezérigazgatója a sajtótájékoztató után. Erre a forrásokat egyes, a tulajdonukban álló telkek eladásából teremtették meg. Valamivel több mint 200 összkomfortos szoba megépítését, és a csónakházak kapacitásának bővítését tervezik. Az első ütemet várhatóan 2003 tavaszán fejezik be, addig az ideszokott bérlőknek átmeneti megoldást kínálnak.

A majdani beruházásokhoz kapcsolódva már elkészültek azok a hajóleeresztő sólyák, amelyek a később elkészülő csónak-, sporthajó- és jachtkikötőhöz kapcsolódnak majd. A Római látogatottsága azonban folyamatosan csökken. Az itt szobát bérlők átlagosan 20 százaléka morzsolódik le évente, de hogy legyen utánpótlás, iskolákkal kötnek szerződést sportolásra, illetve gyerektáborokat szerveznek a területre. A hajópark is öregszik és pusztul, a régi fa kielboatok körülbelül 10 százaléka vész el évente - jelenleg körülbelül 3800 darab van - helyüket egyre inkább a könnyebben kezelhető műanyag kajakok, kenuk veszik át - mondta el Tóth András.

[origo]