Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék érdemben nem vizsgálhatja Horváth Béla SZDSZ-szel kapcsolatos képviselői indítványát, mert csak a pártok gazdálkodását ellenőrizhetik, de a pártokhoz kötődő cégekét már nem. Horváth Béla a közelmúltban azzal gyanúsította meg az SZDSZ-t, hogy szabálytalanul finanszírozott egy ingatlanügyletet. Ennek kapcsán kérte a képviselő a párt éves pénzügyi beszámolóinak újbóli ellenőrzését.
Vágólapra másolva!

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke elmondta: az ÁSZ-nak nincs hatásköre és lehetősége a politikai pártok közelében álló kft.-k vizsgálatára, így Horváth Bélának az SZDSZ finanszírozásával kapcsolatos indítványával sem tud érdemben foglalkozni.

Kovács az Országgyűlés Számvevőszéki Bizottságának keddi ülésén elmondta: a testület meghallgatta az ÁSZ állásfoglalását Horváth Béla kisgazda képviselő kezdeményezésével kapcsolatban. A képviselő a közelmúltban az SZDSZ finanszírozására és éves pénzügyi beszámolóira vonatkozóan újbóli ellenőrzés szükségességét vetette fel.

- Az ÁSZ hatásköre csak a politikai pártra vonatkozó gazdálkodásra terjed ki - közölte az ülésen Kovács Árpád. Elmondta azt is, hogy a pártoknak a jelenlegi jogszabályok alapján lehetőségük van a tulajdonukban álló ingatlanokat és ingóságokat díj ellenében hasznosítani.

A Horváth Béla-féle beadvány ügyében eljárás folyik, ezt a számvevőszék törvényi kötelezettségei alapján segíti, és a rendőrség rendelkezésére bocsátja az üggyel kapcsolatban nála lévő dokumentumokat.

Horváth Béla felvetése is azt bizonyítja, hogy az ÁSZ hatásköre igen korlátozott a pártgazdálkodást illetően - mondta Kovács. A számvevőszéki bizottság az ÁSZ állásfoglalásáról levélben értesíti Horváth Bélát és az Országgyűlés elnökét is, utóbbinak javasolni fogja a vonatkozó jogszabály-módosítás szükségességét.