Bűnös a szeszcsempészettel vádolt parancsnok

Vágólapra másolva!
Első fokon bűnösnek találta a bíróság a szeszcsempészettel vádolt Csák Mártont, a Sínai-félszigeten dolgozó Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők magyar kontingensének volt parancsnokát. Csákot 90 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság, emellett lefokozták.
Vágólapra másolva!

Többrendbeli bűncselekmény elkövetése miatt pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa Csák Márton volt békefenntartó-parancsnokot. A többrendbeli bűncselekmény az alábbiakból tevődik össze: kétrendbeli folytatólagosan elkövetett szolgálati vétség, alárendelt megsértése, magánokirat-hamisítás, elöljárói intézkedés elmulasztása, felbujtóként elkövetett sikkasztás és szolgálati közeg elleni erőszak.

Csák Mártont még tavaly szeptemberben rendelték haza állomáshelyéről szeszcsempészet kísérletének alapos gyanújával. Az akkori híradások szerint a parancsnok a kontingens táborából több karton alkoholt próbált Kairóba csempészni. Csák állítása szerint az egyiptomi nagykövetségnek szánta reprezentatív célokra az italt.

A vádirat szerint Csák Márton egy alkalommal több karton italt, illetve kakaóport, kávét és tejport rakodott megkülönböztető jelzéssel ellátott autójába, amivel megpróbálta elhagyni a tábor területét, azonban a kapunál a járőrök feltartóztatták.

Csák Márton még az első tárgyalási napon közölte, hogy büntetőjogilag nem érzi magát bűnösnek, de azt elismerte, hogy valóban megsértette a Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők szabályait. Megjegyezte, hogy ezért munkáltatójától már megkapta a felelősségre vonást.

A bíróság azzal indokolta az enyhe büntetést, hogy Csák tette nem veszélyes a társadalomra. Lefokozásának gyakorlati jelentősége nincs, mert már nyugdíjba vonult, így csak erkölcsi jelentősége van a büntetésnek.

A másod- és harmadrendű vádlottakat (Csák segítőit) is bűnösnek találta a bíróság. Csákhoz hasonlóan csak pénzbüntetést kaptak. Egyik vádlott esetében sem jogerős az ítélet, mivel az ügyész háromnapos gondolkodási időt kért arra, hogy eldönthesse, fellebbez-e vagy sem. Az elsőrendű vádlott fellebbezést nyújtott be, a másodrendű vádlott még gondolkodik, a harmadrendű vádlott tudomásul vette az ítéletet.

[origo]