Demokráciacsomagot nyújt be a szocialista párt

Vágólapra másolva!
A demokratikus intézményrendszer megszilárdítására van szükség az MSZP szerint, ezért tegnap benyújtotta erre vonatkozó - alkotmány-, illetve házszabály-módosítást is tartalmazó - törvénycsomagját.
Vágólapra másolva!

Módosítaná az alkotmányt és a házszabályt, illetve önálló törvényjavaslatot terjesztett be tegnap az MSZP a demokratikus intézmények alkotmányos és törvényi megszilárdítása érdekében - jelentette be Avarkeszi Dezső szocialista képviselő tegnap.

A honatya közölte: ezt azért tartják szükségesnek, mivel az 1989 és 1998 között kialakított többpárti demokrácia parlamenti és társadalmi intézményei a legutóbbi választások után kormányra került erők tevékenysége során veszélybe kerültek. A szocialisták szerint a kormánypártok akadályozzák a parlament ellenőrző funkciójának működését, a közpénzvándorlás nyilvánosságának biztosítását, a közszolgálati médiumokat pedig kormányszócsővé tették, és ellehetetlenítették az érdekegyeztetés intézményét. Elmondta: a módosításokkal, illetve törvényjavaslatukkal kezdeményezik az évenkénti költségvetés visszaállítását, a parlamenti vizsgálóbizottságok alkotmányos garanciájának megteremtését, az érdekegyeztetés rendszerének jogszabályba foglalását, a közpénzek felhasználásának nyilvánossá tételét, a közszolgálati médiumok kiegyensúlyozott irányításának kialakítását, illetve a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldását.

Keller László frakcióvezető-helyettes leszögezte: a javaslatcsomag része a tiszta közélet megteremtésére irányuló erőfeszítéseiknek, mivel ezen a területen nem történt előrelépés az utóbbi időben. Tóth András, az ügyrendi bizottság szocialista alelnöke kijelentette: a törvénycsomag összegzi az elmúlt három év parlamenti tapasztalatait. Függetlenül a politikai klímától, a jövőre megalakuló új parlamentnek mindenképpen szembe kell néznie a problémákkal, ha a mostani nem teszi - vélekedett a képviselő.

A javaslat - Tóth szerint - pótolná az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített rendelkezéseket, így az ülésezési rend, illetve a frakcióalakítás kapcsán kialakult vitákat is megoldaná. A politikus elmondta: hetenkénti ülésezést javasolnak, de elfogadnának egy kéthetenként tanácskozó parlamentet is. Frakciót pedig az a csoportosulás alakíthatna, amelyikben a képviselők legalább négy százaléka foglalna helyet, de minden listán parlamentbe jutott pártnak is lenne joga erre.

Korábban: