Megbénulhat Zugló közigazgatása

Vágólapra másolva!
Az összes zuglói köztisztviselő elveszítheti munkahelyét, mert hivatalosan nem tettek köztisztviselői esküt. Eközben immár másodjára marasztalták el a városrész jegyzőjét a képviselő-testület tagjai.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag megbénulhat Zugló, amennyiben bebizonyosodik a vád, hogy az önkormányzat tisztviselői nem tették le a hivatalos esküt. A köztisztviselői törvény ez évi módosítása arra kötelezi a köztisztviselőket, hogy tegyenek szóbeli és írásbeli esküt. A főváros XIV. kerületében azonban az előbbi elmaradt. Az [origo] kérdésére a hivatal aljegyző-asszonya, Sáfrán Erzsbét pusztán annyit közölt, hogy mind a 71 köztisztviselőnek van aláírt eskü okmánya, ami éppen elég.

Rozgonyi Zoltán, a Fidesz helyi frakcióvezetője azonban ezt másképpen látja. Szerinte a törvény egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben, azaz szóban is esküt kell tenni. Mivel ez elmaradt, a képviselő attól tart, hogy az önkormányzat mind a 71 köztisztviselőjének megszűnhet a jogviszonya, és az utcára kerülnek.

A kérdés a helyi képviselőtestület - tegnap kezdődött és ma hajnalig elhúzódó - ülésén vetődött fel. Az ülés része, annak az egy immár fél éve zajló hajtóvadászatnak, amelyet a felfüggesztett - és tegnaptól hivatalától is megfosztott - jegyző ellen zajlik - állítja Rozgonyi képviselő. A testület tegnap ugyanis már másodjára hozott a jegyzőt elmarasztaló határozatot. Az elsőnél megrovásban részesítették.

Szikora Zsolt, az önkormányzat még nyáron is méltatott, és tavaly aranygyűrűben is részesített jegyzője szerint teljességgel törvényellenes, ami ellene zajlik. Ő nyáron kiadta utasításba helyetteseinek, hogy a tisztviselők tegyenek esküt. Mikor szabadságáról hazaért, az asztalán várta az összes aláírt eskü-okirat, amelyet ő annak rendje-módja szerint szignált. Ezt követően vizsgálat indult ellene.

A jegyző elleni vádakat szaporítja továbbá, hogy belső ellenőrzések során adminisztrációs hibákat találtak. Például gépjárművek és telefonok selejtezésnél megsértette a szabályokat valamint, hogy kettős nyilvántartást vezetett a gépkocsi használatánál.

A tegnapi ülést többen is botrányosnak minősítették, mert nem engedték, hogy a volt jegyző megfelelően védekezhessen. A Fidesz azt állítja, hogy korábban nekik sem volt megfelelő a jegyző munkája, de ebben a minősíthetetlen hadjáratban már nem hajlandók részt venni.

A jegyző mindenesetre a munkaügyi bírósághoz fordult (és fordul a tegnapi határozat után ismét), mert szerinte számos szabálytalanság történt az ellene folyó eljárásban. Így vélekedik a helyi Fidesz is.

Kutalikné Kardos Zsuzsannát, aki a kerület SZDSZ-es polgármestere, nem tudtuk az eljárásról megkérdezni, mert nem reagált megkeresésünkre.

[origo]