Nagy gondot okoz a hó az ország hét megyéjében

Vágólapra másolva!
Kedd este óta folyamatosan takarítják az utakat a Dunántúl északi részén. Először a köd lefagyása, éjszakától pedig a hóesés okozott gondokat. Az utak nagyon lassan járhatók. Budapesten is súlyos fennakadások vannak a közlekedésben, eddig hat baleset történt a fővárosban.
Vágólapra másolva!

Kedd este óta folyamatosan takarítják az utakat a Dunántúl északi részén. Az Útinform ügyeletesétől megtudtuk, hogy a köd lefagyása jegessé tette több megye útjait, ezért volt szükség a gépek bevetésére. Ehhez hozzájött, hogy éjjel 11 óra óta szinte folyamatosan esik valamilyen csapadék. Így lefagyások, ónos szitálás, havazás, ködszitálás nehezíti a forgalmat az utakon.

Több megyében, így Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Veszprém, Nógrád, Heves és Fejér megyében esik a hó. Ezekben a régiókban 2-4 cm közötti havat mértek eddig. Az utak nagyon lassan járhatók, az Útinform ügyeletese szerint áldatlan a helyzet.

Egyelőre komolyabb balesetről nem érkezett hír. Jászberény és Jászjákóhalma között a 31-es utat félszélességben lezárták, mert egy kamion megcsúszott, és keresztbe fordult az úton.

Súlyos fennakadások Budapesten is

A hajnal óta tartó havazás komoly torlódásokat, és több balesetet is okozott a fővárosban. Főként a budai oldalról a belváros felé tartó forgalom lassult le. A BKV buszai az egész városban legalább 10 percet késnek, de Budán általában ennél is többet. A sószórógépek folyamatosan dolgoznak, de sok esetben őket is hátráltatja a lelassult forgalom.

Reggel óta 6 közúti baleset történt. Legutóbb a Bocskai úton egy kocsi gyalogost gázolt. A Jászberényi úton, a Kozma utca közelében pedig összeütközött három autó, az egyik felborult, ezért a forgalmat elterelik. A Fővinform munkatársa az [origo]-nak elmondta, még nagyobb fennakadásokat okozott volna, ha a hóesés délelőtt kezdődik és nem hajnalban, mert így a reggel munkába indulók közül sokan lemondtak róla, hogy autóba üljenek.

A havazáson kívül az is torlódást okoz, hogy 6-os villamos vonalán áramszünet van, ezért a dél-budai végállomás, és a Blaha Lujza tér között pótló buszok szállítják az utasokat. Lánchíd közelében, a pesti alsó rakparton hajnalban eltörött egy 300 milliméter átmérőjű víznyomócső. Az eltört csőből kiáradó víz a rakpart jelentős részét elborította, s ezért a Kossuth tér és a Roosevelt tér között lezárták a pesti alsó rakpartot és a forgalmat kerülőutakra terelték. A sérült csőszakaszt feltárják és helyreállítják.

[origo]