A politikus az öngyilkosságtól sem riad vissza

Vágólapra másolva!
A hatóságok folyamatosnak vélt "vegzálása" miatt immáron hetedik napja éhségsztrájkol egy városi képviselő Szigetváron. A civil életben vállalkozóként tevékenykedő politikus állítja: végső elkeseredésében nyúlt a tiltakozás ezen eszközéhez, mert úgy látja, hogy augusztus óta összehangolt támadás folyik ellene.
Vágólapra másolva!

Egy hete már csak folyadékot vesz magához Pöttendi János, Szigetvár munkáspárti képviselője. A rendőrként 1993-ban nyugállományba vonult politikus hat éve üzemelteti vendéglőjét a város főutcáján. Ez idáig nem is volt semmi problémája sem neki, sem a hatóságoknak, ám augusztus óta valami ok miatt fordult a kocka: az elmúlt négy hónap alatt ugyanis csak az ÁNTSZ négy esetben kereste meg, de többször megfordult nála az APEH, a Pénzügyőrség és az Országos Munkavédelmi Felügyelet is. A képviselőnél - állítása szerint - akkor "szakadt el a cérna", amikor a legutolsó ellenőrzési akciót a rendőrség koordinálta, és úgy viselkedtek vele akár egy bűnözővel.

"Nem értem a sűrű ellenőrzések indokát, de nem tartom kizártnak, hogy a támadás politikai hovatartozásomnak szól - állította Pöttendi. Kritizáló véleményemet ugyanis soha nem rejtettem véka alá. Városunkat és annak térségét elképesztő szegénység sújtja, kórházunk - amely főként megyei feladatokat lát el - hatalmas adósságával magára maradt. Úgy vélem, ha mondjuk az országimázs építésére, illetve a reklámokra fordított számolatlan milliárdok egy része vidékre is eljuthatna, akkor nem éheznének az emberek. Éhségsztrájkomban egyébként a családom mellettem áll, sőt a lányom is elkezdte velem együtt a tiltakozást. A végletekig ki fogok tartani, még akkor is, ha ez az életembe kerül" - közölte minden indulattól mentesen véleményét Pöttendi János.

A hatóságok határozottan cáfolják a képviselő vádjait, a szigetvári ÁNTSZ főorvosnője pedig visszautasítja fellépésük feltételezett politikai indíttatását. Sűrű intézkedéseiket a szóban forgó vendéglő nem megfelelő higiénés állapotával indokolta. A megyei rendőrség szóvivője szerint a képviselő által kifogásolt akciók megkülönböztetés nélkül érintik a megye valamennyi városát.

Pöttendi Jánost tisztességes embernek ismerik képviselőtársai, aki az igazáért mindig hajlandó kiállni, ezért a politikust ért inzultusoktól a testület elhatárolódik.

Az elmúlt három év alatt határozott visszaesés olvasható ki a megyei gazdaság KSH-adataiból. A legfrissebb mutatók szerint az ipari termelés tekintetében a legutolsó, azaz a 19. helyre süllyedt vissza a rendszerváltozáskor még a harmadik helyen álló régió. A munkanélküliség szempontjából éppen Szigetvár és Sellye környéke a kritikus.