Tömeges jelentkezés a politikai hirdetésre

Vágólapra másolva!
Apróhirdetés útján keres képviselőket a Magyarországi Zöld Párt. A megjelent szövegre tömegével jelentkezőket gyorstalpaló tanfolyamon készítik fel a választásokra. Azt remélik, hogy egyéni jelöltek révén 2002-ben bekerülnek a parlamentbe.
Vágólapra másolva!

Képviselőjelölteket keres apróhirdetésben a Magyarországi Zöld Párt (MZP). Az akció igen sikeres, eddig legalább hatezren jelentkeztek, s közülük választják ki a képviselőjelölteket. A jelentkezőknek önéletrajzot, politikai programtervet és két fényképet kell leadniuk. A jelöltek kétszer háromnapos tanfolyamon vesznek részt, amely vizsgával zárul.

A jelölteknek természetesen azonosulniuk kell a zöldek programjával, el kell sajátítaniuk a "zöldszemléletet" és -gondolkodásmódot, pacifistáknak, hagyományőrzőknek és elhivatott környezetvédőknek kell lenniük - nyilatkozta Medveczki Zoltán, a párt elnöke. Megtanulják a választási, párt- és egyesülési törvényeket, a párt alapszabályzatát, programját, célkitűzéseit, valamint azt, hogy a jövendő politikusoknak hogyan kell viselkedniük. A jelöltek semmilyen anyagi támogatásban nem részesülnek.

Az 1989-ben alakult Magyarországi Zöld Párt kezdetben inkább szakmai jellegű, mint politikai szervezet volt, néhány száz taggal. Állatvédelemmel, életreformmal, biokultúrával foglalkozó szakemberek tevékenykedtek a pártban.

A 2002-es választásokon 1-5 százalékos eredményt tartanak valószínűnek. Medveczki esélyt lát arra, hogy egyéni képviselők révén bejussanak a parlamentbe. Medveczki szerint zöldek nélkül csonka az Országgyűlés. A párt minden választási körzetben kíván jelöltet állítani. A kampány során szeretnék, ha nem lenne ízléstelenül sok plakát az utcán és egyenlő feltételeket teremtenének a sajtóban. Az elnök azt reméli, hogy a választók a rátermettségre szavaznak, és nem a jelölt mögött lévő tőkére.

A zöldek nem kapnak állami támogatást, adományokból, tagdíjakból, kiadványaikból, ingatlanok hasznosításából tartják fenn magukat.

A célkitűzések közt szerepel, hogy a köztisztségviselők fizetése ne legyen több a minimálbér kétszeresénél, s a választópolgárok 30 százalékának kérésére népszavazással legyenek visszahívhatók. Jövedelemadó helyett ökoadót vezetnének be, a környezetvédelmi miniszter pedig a Magyarországi Zöld Párt tagja lenne. A társadalomra veszélyes szektákat betiltanák, a homoszexualitást és a prostitúciót úgymond megfékeznék. A politikában az elsődleges feladat Magyarország semlegességének megteremtése.

Szerintük ma is egypártrendszer van, hiszen teljesen mindegy, minek hívják a parlamenti pártokat, nincs köztük különbség.

Az adórendszernek jobban kellene büntetni a környezetszennyezőket. Medveczki szerint Magyarország a világ egyik vezető gazdasági hatalma lehetne, ha a zöldgazdaságot megvalósítanák. A legkisebb anyagi ráfordítással lehetne gyorsabban, olcsóbb termékeket készíteni. A gépjárműveket például alkohollal kellene üzemeltetni, mivel az olcsóbb és nem szennyezi a környezetet. Brazíliában ezt cukornádból kivont alkoholból már megoldották, Magyarországon cukorrépából, burgonyából, csicsókából lehetne üzemanyagot nyerni.

Kelet-Európában a zöldek programja szinte ugyanaz. A nyugati zöldek erős gazdasági háttérrel rendelkeznek, a keletiek viszont nehezebb helyzetben vannak.