Fidesz-Lungo Drom megállapodás

Vágólapra másolva!
A Fidesz és a Lungo Drom között már körvonalazódik a 2002-es országgyűlési és helyhatósági választásokra szóló együttműködési megállapodás, amelyet várhatóan még az év végéig megkötnek - jelentette be Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke szombaton Szolnokon, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség kibővített elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Pokorni Zoltán elmondta: a megállapodásban szerepelne a cigányság integrációját szolgáló hivatal felállításának terve is, amely többek között átvenné a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság szerepét. Hozzátette: Magyarország felemelkedése nem történhet meg a hazai cigányság felemelkedése nélkül.

A pártelnök kijelentette: a Fidesz a Lungo Dromban a hazai cigányság legerősebb politikai, érdekvédelmi szervezetét tiszteli, és a Magyar Demokrata Fórumhoz és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséghez hasonlóan a Lungo Dromot is hosszú távú szövetségesének tekinti.

Ez a szervezet arra mutatott példát, hogy nem a sérelmi politika, az elkülönülés, hanem az együttműködés és az összefogás a jó út, és ez utóbbi jellemezte az elmúlt három és fél esztendőt - fogalmazott a pártelnök.

Pokorni Zoltán emlékeztetett: az oktatásban az 1996/97-es tanévhez viszonyítva mostanra megtízszereződött, és megközelítette a nyolcezret az ösztöndíjban részesülő roma gyerekek száma. Farkas Flórián a Lungo Drom országos elnöke elmondta: a mostani eszmecserén nagyon sokat közeledett egymáshoz a két fél álláspontja.

Ajánlat: