Elrendelték a nyomozást Medgyessy ellen

Vágólapra másolva!
Az Országos Rendőr-főkapitányság befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el Medgyessy Péterrel, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével szemben. A politikust a Gresham-palota ügyében végzett lobbitevékenysége miatt jelentették fel. Medgyessy Péter cége 100 ezer dollárért vállalta, hogy eléri: az V. kerület szocialista képviselői támogassák a Gresco Rt. pályázatát. Medgyessy közleményében azt állítja: nem követett el törvénytelenséget. Horn Gyula nyílt levélben közölte Orbán Viktorral, hogy tekintse tárgytalannak a kettőjük találkozójára vonatkozó kezdeményezését.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt elrendelte a nyomozást Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje ellen. A politikust hárman jelentették fel, miután nyilvánosságra került egy dokumentum, amely szerint Medgyessy tanácsadó cége összesen 100 ezer dollárt (körülbelül 30 millió forintot) kapott azért, hogy a befektető Gresco Rt. érdekében lobbizzon a főváros V. kerületének MSZP-s képviselőinél a Gresham-palota eladásának ügyében.

Befolyással üzérkedés

256. § (1) Aki arra hivatkozással, hogy hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más részére előnyt kér vagy elfogad, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető

a) azt állítja, vagy azt a látszatot kelti, hogy hivatalos személyt megveszteget,

b) hivatalos személynek adja ki magát,

c) a bűncselekményt üzletszerűen követi el.

(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt állami szerv, gazdálkodó szervezet, társadalmi szervezet vagy egyesület dolgozójával, illetve tagjával kapcsolatban követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, üzletszerű elkövetés esetén bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Medgyessy Péter közleményében azt állította, hogy nem követett el törvénytelenséget. "Amikor elvállaltam a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltségét, számítottam arra, hogy személyemet támadások fogják érni. Jól számítottam, meglepetést legfeljebb a módszerek okoznak" - közölte a politikus. A kormányfőjelölt azt állítja, nem lehet megfélemlíteni vagy elhallgattatni. A továbbiakban csak a programjáról kíván nyilatkozni, és az ügyről kizárólag jogi képviselője beszél majd.

Horn Gyula volt miniszterelnök a korábbi pénzügyminisztere, Medgyessy Péter ellen elrendelt nyomozás hírére reagálva nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amiben azt kérte, hogy tekintse tárgytalannak a kettőjük találkozójáról szóló kezdeményezését.

Horn Gyula levelében hivatkozik arra, hogy korábban megállapodtak: fontos ügyekben keresik egymást. A volt miniszterelnök azt kéri, hogy a december 4-én levélben kezdeményezett megbeszélésüket Orbán Viktor tekintse tárgytalannak.

"Megdöbbenve tapasztalom ugyanis, hogy az Ön emberei nem hagyják abba a Medgyessy Péterrel szembeni rágalomhadjáratot. Szolidaritást vállalva a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjével, mindaddig, amíg nem marad abba ez a számomra elfogadhatatlan gyakorlat, nem látom értelmét a találkozónknak" - közölte a volt kormányfő, aki hozzátette, hogy eddigi megbeszéléseiket az ország érdekében hasznosnak tartotta. (Korábban Orbán Viktor arra kérte Horn Gyulát, hogy az európai baloldali politikai erők körében segítse elő az ország EU-csatlakozását.)

Horn Gyula nyílt levelében azt állítja, hogy a csatlakozás ügyében az elmúlt időben nem éppen örvendetes fejlemény történt.. "Úgy vélem, a csatlakozás kapcsán kritikus helyzethez érkeztünk el, megfontoltan és gyorsan kellene lépni" - írja a volt miniszterelnök Orbán Viktornak.

Az üggyel kapcsolatban Keller László (MSZP) az [origo]-nak elmondta: természetesen nem örülnek a nyomozás megindulásának, de ez nem jelenti azt, hogy elfordulnának a miniszterelnök-jelölttől. A szocialista képviselő szerint, mint mindenkit, Medgyessyt is megilleti az ártatlanság vélelme.

"A választásokig el fognak vizsgálódgatni a nyomozók, hogy minden héten kimehessen valami híradás az ügyről, mivel ez a jelenlegi kormány érdeke" - mondta Tóth Károly MSZP-s képviselő, aki szerint a miniszterelnök-jelölt nem követett el bűncselekményt, de mint elmondta, Medgyessy politikusként nem írta volna alá azt a szerződést, amit vállalkozóként aláírt.

A feljelentést Bencsik András, a hírt először nyilvánosságra hozó Magyar Demokrata főszerkesztője tette, valamint egy magánszemély, akikhez később az APEH Üldözötteinek Szövetsége is csatlakozott. Őket meghallgathatja a rendőrség, ám más tanúk nem tehetnek vallomást - mondta korábban az [origo]-nak Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő.

Medgyessy korábban személyiségi jogi pert indított a Magyar Nemzet és a Magyar Demokrata ellen, mert azt állították, hogy a kormányfőjelölt pénzt adott a helyi szocialista képviselőknek, hogy szavazzanak az ügylet mellett. Medgyessy ezt tagadta, szerinte politikai támadásról van szó. Az V. kerületi szocialisták korábban közleményben utasították vissza azt, hogy a kormányfőjelölt pénzt adott volna nekik.

Az ügy kirobbanásakor Medgyessy üzleti szereplőként és vállalkozóként tisztának és támadhatatlannak nevezte magát, és azt állította, szükség volt munkájára. Ezzel szemben az V. kerület fideszes polgármestere azt állította, hogy felesleges volt bárkit is meggyőzni a Gresham-palota eladásáról, mert a pártok között teljes volt az egyetértés, ráadásul a szocialisták szavazatai nélkül is megszavazták volna a palota eladását.

[origo]