Csökkentik a hajléktalanszállók férőhelyének számát

Év végéig az ország valamennyi ellátóhelyének teljesítenie kell a jogszabályban előírt minimális követelményeket. Ez azt jelenti, hogy országosan mintegy 1100-1400 férőhelyet kell megszüntetni, hogy az intézmények nem akarnak jogszabályt sérteni. De ha engedékenyek lesznek is, az biztos: a férőhelyek száma véges.

A hajléktalanszállók - mára már rendkívüli - zsúfoltságán nem bővítéssel, hanem egyszerű jogszabály-módosítással igyekezett "enyhíteni" a szociális tárca. A minisztérium ugyanis úgy döntött: a hajléktalanok esetében csökkenti az ország bármely intézményében érvényes egy személyre számított négyzetméter-kvótát. Tehát az általános 6 helyett 4 négyzetmétert is elegendőnek ítéltek meg az illetékesek.

A sokak szerint alkotmányos és személyiségi jogi szempontból vitatható lépés ellenére a közelmúltban csak a fővárosban mintegy 100 férőhely megszüntetéséről döntött a Fővárosi Közigazgatási Hivatal. Azaz még a feltételcsökkentés ellenére sem képesek ekkora területen, ilyen létszámmal dolgozni a budapesti intézmények. Szakértők szerint, ha az ország valamennyi intézményét megvizsgálná a felügyelő hivatal, ráadásul a mintegy 7000 férőhely 15-20 százalékáról lenne kénytelen ugyanilyen döntést hozni.

Gyuris Tamás, a kérdésben szakértő szociológus szerint a helyzet azért válik mind kritikusabbá, mert ezek a szállók olyan épületekben kaptak helyet, amelyek erre a célra nem alkalmasak, s bővítésükre sincs lehetőség.

- Az önkormányzatok jelentős többsége nem vesz tudomást arról, hogy neki kell gondoskodnia a hajléktalanokról. Ez is része, illetve következménye annak, hogy a helyhatóságok a szociális célú ráfordítások harmadát egészen más célokra költik - állítja a szakember.

Azt a szociális tárca is elismeri, hogy a települési vezetők sok esetben nem tesznek eleget szociális feladataiknak, s a minisztérium pályázatai ellenére gyakran nem gondoskodnak a hajléktalanok elhelyezési lehetőségéről, sőt egyes települések, kerületek még a közétkeztetésbe tartozó, igény szerint felállítható népkonyhákat sem működtetik. A tárca felkérésére jövő év elejére készül el az a felmérés, amely az ország teljes ellátórendszeréről ad majd áttekintést. Annak pontos ismeretében döntenek majd arról, pontosan milyen intézkedésekkel lehetne segíteni a helyzeten. Információink szerint azonban első lépésként újabb módosítás készül: a minisztérium annak határidejét tolja majd ki hat évvel, ameddig az intézményeknek teljesíteniük kell a minimumfeltételeket.

Ami jelenleg biztos: Demszky Gábor főpolgármester úgy nyilatkozott, télen egyetlen férőhellyel sem lesz kevesebb, azaz nem engedi a közigazgatási hivatal határozatának végrehajtását. Hozzátette azt is: egyetlen hajléktalan sem fagyhat meg, senki sem maradhat az utcán.

Az idei - az előrejelzések szerint rendkívüli - hidegben pedig ezzel együtt akár rekordot is dönthet majd a szállók telítettsége. Ám ha jogilag nem is, fizikailag biztosan végesek a jelenlegi rendszer határai.

Korábban:

Megteltek a fővárosi hajléktalanszállók

Törvénysértés a hajléktalanellátásban