Szlovákiában a parlament elé kerül a magyar státustörvény

Vágólapra másolva!
Várhatóan még decemberben a szlovák parlament elé kerül a magyar kedvezménytörvény ügye. Peter Weiss, a pozsonyi törvényhozás külügyi bizottságának elnöke az Új Szó című újság azon felvetésére, hogy Szlovákiában is hatályban van egy, a magyar kedvezménytörvényhez hasonló jogszabály, azt válaszolta, hogy "a magyar törvényt a nyugtalanító folyamatok részeként kell szemlélni, mert egyre erősödnek a nacionalista elemek a kormányzó Fidesz megnyilvánulásaiban."
Vágólapra másolva!

Peter Weiss, a pozsonyi törvényhozás külügyi bizottságának elnöke az Új Szó hétfői számában élesen bírálta a magyar kedvezménytörvényt. Weiss szerint a magyar fél a törvény végrehajtási utasításainak tervezete közül még nem mindegyiket juttatta el Pozsonyba, de a szlovák fél álláspontján az sem változtatott, amit ezek közül már megismerhetett. Bár végső véleményt nem tud mondani, az eddigi dokumentumok alapján így is bizonyosnak látja, hogy a magyar kormány nem módosított a törvényen. Szerinte így a végrehajtási rendelkezések jelentős része Szlovákiában is hatályos, "ez a tény pedig összeegyeztethetetlen a nemzetközi jogrenddel, egyszersmind sérti országunk jogrendjét". Weiss ezért szükségesnek tartja, hogy az ügyet a szlovák parlament megvitassa.

A szlovák politikus egyebek közt a velencei bizottság azon elvárását tartja teljesítetlennek, miszerint az anyaországnak egyezségre kell jutna a törvény által érintett országokkal. Elismeri, hogy az ajánlószervezetek ügyében az eredeti elképzeléshez mérten a magyar fél részéről lényeges elmozdulás történt, ellenben jelzi: Pozsony továbbra sem ért egyet azzal, hogy szlovákiai állampolgárok adatai magyarországi hatóságok kezébe kerüljenek. Azt is ellenzi, hogy Budapest etnikai alapon támogasson szlovákiai székhelyű közhasznú társaságokat és vállalkozásokat.

Weiss elismerte, hogy a határon túli szlovákokról rendelkező, immár öt éve hatályos szlovák jogszabály ügyében Pozsony sem egyeztetett Budapesttel, de hozzátette: a szlovák törvény csak Szlovákia területén érvényesíthető kezdvezményeket kínál a megcélzottaknak. Az Új Szó ellenvetésére, miszerint a magyarországi szlovákok korlátlan ideig vállalhatnak munkát Szlovákiában, azt válaszolta: a magyar kedvezménytörvényt "a nyugtalanító folyamatok részeként kell szemlélni, mert egyre erősödnek a nacionalista elemek a kormányzó Fidesz megnyilvánulásaiban."

Korábban:

A szlovákok is fenyegetőznek a státustörvény miatt