Jogerősen is elítélték Atyánszkyt

Vágólapra másolva!
Jogerősen is elítélték Atyánszky György volt kisgazda, jelenleg független képviselőt. Csődbűntett elkövetése miatt 1 millió 250 ezer forint pénzbírságot kell fizetnie. Ezzel enyhítették az elsőfokú, felfüggesztett börtönbüntetést is tartalmazó ítéletet.
Vágólapra másolva!

A Szolnok megyei bíróság másodfokú, jogerős ítéletében enyhítette az elsőfokú ítéletet, börtönbüntetés helyett pénzbírsággal sújtották a képviselőt. A bíróság 1 millió 250 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte Atyánszky Györgyöt.

A bíróság a korábbi ítélet nagy részét helybenhagyta, csak a büntetés mértékén változtatott. Így ismét egyrendbeli csődbűntett és egyrendbeli hitelező jogtalan előnyben részesítése vétségében találták bűnösnek a politikust.

Bánáti János, a képviselő ügyvédje az [origo]-nak elmondta, hogy csak az ítélet írásbeli indoklásának kézhez vétele után dönt arról, benyújtson-e felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bírósághoz. Atyánszkynak azonban a pénzbírságot ettől függetlenül be kell fizetnie. Bánáti közölte, hogy a korábbihoz képest kedvezőbb ítélet született. A felfüggesztett börtönbüntetés miatt ugyanis Atyánszkyt nem lehetett volna képviselőként újraválasztani, a mostani ítélet ezt azonban nem zárja ki.

Atyánszky György korábban kisgazda, de az ügy miatt kizárt, így szeptember óta független képviselő ellen 1999 nyarán, csődbűntett miatt indítottak eljárást. A vádirat szerint vállalkozásából, a martfűi pékséget üzemeltető L-GÚT Kft.-ből a felszámolási eljárás megkezdése előtt a vagyon egy részét jogszerűtlenül értékesítette, és a cégvezető a felszámolás alatt "tagi kölcsönt" vett fel.

Atyánszky, a cég tulajdonos-ügyvezetője 1998 végén kezdeményezte a felszámolást, miután nem tudta kifizetni 29 millió forintos tartozását. A pékséget bezárták, a vagyontárgyakat a felszámolás megkezdése előtt néhány héttel elárverezték, az alkalmazottakat az utcára tették.

Az első fokon eljáró bíróság Atyánszkyt bűnösnek találta egyrendbeli csődbüntett vétségében, és egyrendbeli hitelező jogtalan előnyben részesítésének vétségében. Ezért idén júniusban 1 év 8 hónap, 3 három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az elsőfokú ítélet ellen Atyánszky védője, dr. Bánáti János fellebbezett, így került a másodfokú bírósághoz az ügy.

A parlament 1999 novemberében függesztette fel Atyánszky mentelmi jogát.