Dicsér és elmarasztal a Dunaferr-jelentés

A Dunaferr Rt. hosszú távú fejlesztési koncepciója több megoldást is felvetett, ugyanakkor az egyes technikák teljes vizsgálata helyett Suchman Tamás volt privatizációs miniszter kizárólag a vagyonkezelői konstrukcióra adott utasítást - többek közt ezt a megállapítást tartalmazza a parlament által létrehozott Dunaferr-albizottság jelentéstervezete. A tervezetet a kormánypárti képviselők szavazatával az albizottság már elfogadta, a gazdasági bizottság várhatóan január végén vagy februárban szavaz majd róla.

A Népszava birtokába került dokumentum a Dunaferr 1996-os vagyonkezelésbe adását kifogásolja és azt, ahogy a vállalat akkori vezetői által alakított Acél XXI. Kft. elnyerte a cég irányítását. A vagyonkezelési szerződés jogi problémái mellett a tervezet részletesen foglalkozik a Dunaferr-csoport cégeinek tulajdonviszonyaival (különös tekintettel az Acél XXI-re), a cég gazdálkodásával és eladósodásával is.

A jelentés azonban elismeri a Dunaferr gazdasági sikereit is. Eszerint a cégcsoport az 1995-97-es időszakban évről évre növelte termelését, emelkedett bel- és külpiaci forgalma. A társaság nettó költségvetési befizetése ezekben az években 8-17 milliárd forintot ért el, és közvetlenül 11 ezer alkalmazottat foglalkoztatott. Exportbevételei pedig 600 millió dollárral meghaladták az importkiadásokat.

Nem került be a jelentésbe Chikán Attila, a Fidesz-kormány gazdasági miniszterének kijelentése arról, hogy "a vagyonkezelői szerződés egy lehetséges megoldás volt a cég akkori helyzetére". Chikán a cég felügyelőbizottságának volt elnökeként is érintett az ügyben. Továbbá nem foglalkozott az albizottság a Dunaferr dolomitbeszállítási kérdéseivel, mert a Dunaferr Acélművek Kft. felügyelőbizottsága ez ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Nem hallgatták meg az érintett Orbán Győzőt, a kormányfő édesapját és üzleti vetélytársát, Zarándok Jánost sem, ám ez utóbbitól írásban kért tájékoztatást a testület.