Vágányépítésről és kórházadósságról dönt a Fővárosi Közgyűlés

Vágólapra másolva!
Villamosvágány-építésről és kórházak adósságairól dönt idei utolsó ülésén a Fővárosi Önkormányzat. A vágányépítéshez módosítani kell a 2001. évi költségvetést, két 60 napon túli adósságállománnyal rendelkező kórháznak pedig felszólítást küld a főváros.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön ülésezik idén utoljára a fővárosi közgyűlés. A képviselők döntenek arról, módosítják- e az önkormányzat 2001. évi költségvetését, hogy forrást teremtsenek a 4-es metró első szakaszához kapcsolódó felszíni rendezéshez. Ennek keretében újítanák fel és alakítanák át a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtér és Bartók Béla út villamosvágányait.

Döntenek a képviselők egyebek mellett a Nyírő Gyula Kórháznak és a Jahn Ferenc Kórháznak küldendő felszólításról is. A két egészségügyi intézménynek hatvannapon túli fizetéselmaradása van, ezért a Fővárosi Önkormányzat felszólítaná a két intézményt, hogy a kötelező befizetéseken kívül megmaradó bevételeiket kizárólag e tartozásuk rendezésére fordítsák. A főváros korábban úgy döntött revizort küld a két kórházba hatalmas adóságállományuk miatt, a Jahn Ferenc Kórház élére pedig még csődbiztost is kineveznek.