Orbán Győző bányájából nem szállítanak az autópálya-építésekhez

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ-es Bauer Tamás vezette ellenzéki részvizsgálóbizottság pénteken a Vegyépszer vezetőit hallgatta meg a cég beszállítói, alvállalkozói kapcsolatairól. Megállapították: a Vegyépszer nem szállíttat Orbán Győző bányáiból. Bár a gánti bányánál jelentős termelésnövekedés tapasztalható, azt nem tudni, hová kerül a kitermelt kő. Orbán Győző eddig nem volt hajlandó a részbizottság előtt megjelenni.
Vágólapra másolva!

"Az M7-es autópálya építéséhez elsősorban az iszkaszentgyörgyi bányából szállítják az alapanyagot" - ismertette a részvizsgálóbizottság megállapításait Bauer Tamás (SZDSZ) az [origo]-val. Hozzátette: Amennyiben más forrásból származna az anyag, az szerződés-szegést jelentene. A kisebb beszállítók között van a várpalotai 10-es bánya is, amely Orbán Győző egy korábbi munkatársának vezetése alatt áll.

A részvizsgálóbizottság Bauer reményei szerint februárra befejezi munkáját, és még ebben a ciklusban az Országgyűlés elé terjeszti megállapításait. A bizottság ismételten meg akarja hívni Orbán Győzőt, hogy a gánti bányánál tapasztalható termelésnövekedésről érdeklődjön. Orbán Győző eddig mindig visszautasította a megkeresését.