Öten az év embere szavazásunk döntőjében

Vágólapra másolva!
Lezajlott az év embere szavazásunk elődöntője: a huszonöt jelölt közül öten kategória-nyertesek lettek, és egyúttal döntőbe jutottak. Ismerkedjen meg velük, és szavazatával segítsen eldönteni, ki legyen az év embere!
Vágólapra másolva!

December 18-án az év embere címre öt-öt jelöltet állítottunk a közélet, a gazdaság, a sport, a szórakozás és kultúra, illetve a tudomány területéről. Az első forduló, amelyben látogatóink szavazhattak a jelöltekre, december 22-én délben zárult.

Az egyes kategóriák nyertesei lettek, és egyúttal döntőbe jutottak a következők:

Az év közéleti személyisége: Keller László
Az év üzletembere: Czakó Ferenc
Az év sportolója: Kökény Beatrix
Az év szórakoztatóipari személyisége: Alföldi Róbert
Az év kutatója: Lovász László

Gratulálunk nyerteseinknek, és köszönjük olvasóink közreműködését. Számítunk szavazataikra a most induló, szilveszterig tartó második fordulóban is. Szavazni szokás szerint az oldalaink jobb szélén látható dobozban lehet. Az eredményhirdetésre december 31-én kerül sor.