Riglernek már a felszámolás kezdetén volt köztartozása

Rigler Zoltán (Fidesz) állításával ellentétben cégének, a Riegler Kft.-nek már a felszámolás kezdetén jelentős köztartozása volt. Az tehát nem a felszámolási eljárás közben keletkezett, hanem akkor, amikor még a képviselő gyakorolta a társaság tulajdonosi jogait - derül ki a Népszava birtokában lévő dokumentumokból.

A politikus, aki a Fidesz vállalkozói körének elnöke, több alkalommal is azt állította, hogy a felszámolás megkezdése (1996. június) óta ő semmit nem tud a kft.-ről, előtte pedig nem volt adótartozása. Ezzel szemben a felszámoló 1997. szeptemberben kelt beszámolójában azt írja: "az elhatalmasodott fizetésképtelenség, nagy összegű esedékes, kiegyenlítetlen köztartozások tették szükségessé a felszámolási eljárás megindítását". Az idei felszámolási zárómérlegben pedig az szerepel, hogy a felszámolási eljárás kezdetén 85 millió forintos tb-tartozása, valamint 57 milliós adó- és köztartozása volt a kft.-nek. Ez a két összeg az eljárás végére 115 millióra, illetve 153 millióra növekedett. A felszámoló egyébként azt is megállapította, hogy a zárómérleg és a felszámolás nyitómérlege között alig van eltérés.

Rigler korábban azt mondta: nem állítja, hogy nem volt cégének tartozása, de ez azért volt, mert sok megrendelője nem fizetett, így ő sem fizethetett hitelezőinek. Idéztük ugyanakkor októberi nyilatkozatát is: egy pénzforgalmi ellenőrzésre hivatkozva azt mondta, a felszámolás kezdő időpontjáig a társaság adótartozása nulla. A Fidesz szerint a magán- és a köztartozás két különböző dolog. A párt sajtóosztálya szerint: a képviselő sohasem tagadta, hogy cégének lett volna tartozása, ez azonban nem köztartozás volt.

A Fidesz megtévesztőnek tartja a lap december 20-i cikkét, amelyben a Riglerrel szemben indított összeférhetetlenségi eljárásról, az Alba Regia Rt. (ARÉV) tervezett megvásárlásáról is szó volt. Megírták, hogy az ARÉV-vel kapcsolatban - Rigler szavaival - "egyértelműen tisztázó" határozat született. A mentelmi bizottság határozatában (amelyet a parlament elfogadott) többek között az áll, hogy a képviselő vagyonnyilatkozata és cégeinek vagyoni helyzete nem mutatnak fedezetet az ARÉV többségi tulajdonának megszerzésére. Ez az idézet a Fidesz szerint megtévesztő, mert Rigler nem a saját vagy cégei vagyonából, hanem hitelből akarta megvenni az ARÉV-et. Ezzel szemben Rigler Zoltán korábban az ARÉV megvásárlásáról úgy nyilatkozott: "cégem sikeresen működik, megfelelő referenciákkal rendelkezik".