Mádl aláírta a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos törvényt

Nem találta megalapozottnak a köztársasági elnök Gatter Lászlónak, a Fővárosi Bíróság elnökének észrevételeit. Gatter azért fordult Mádl Ferenchez, mert véleménye szerint a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó újonnan módosított törvény alkotmányos jogokat sérthet.

Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló, a parlamentben december 18-án elfogadott törvényt.

Korábban Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke levélben fordult az államfőhöz, mert szerinte az elfogadott törvénymódosítás alkotmányos jogokat sért. A Fővárosi Bíróság véleménye szerint a jogszabály részben sértheti a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogokat a bíróságra benyújtott iratok vonatkozásában, a nyilvánosság számára biztosított teljes körű iratbetekintési lehetőséggel, részben pedig sértheti az egyesülési szabadságot a kérelmezők számára megállapított határidőkkel és eljárási korlátokkal.

A köztársasági elnök nem találta megalapozottnak a Fővárosi Bíróság elnökének észrevételeit.

Korábban:

Mádl Ferenchez fordul a Fővárosi Bíróság elnöke