Sztrájkra készül Ferihegy

Vágólapra másolva!
Valószínűleg sztrájkkal köszönti az újévet a repülőtér, miután a légiforgalmi igazgatóság és a légiirányítók szakszervezete nem tudott megállapodni egymással. A légiirányítók mintegy 100 százalékos béremelést szorgalmaznak.
Vágólapra másolva!

Ismét sikertelenül zárult az egyeztetés a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) és a légiforgalmi irányítókat tömörítő szakszervezet között. Az érdekképviselet módosította a követeléseit, és immár 100 százalékkal akarja megemeltetni a légiforgalmi irányítók bérét - tájékoztatott az LRI.

A légitársaságnak ugyankkor az az álláspontja, hogy az irányítóknak követelt havi 1 millió forintos bér irreálisan magas, és teljesíthetetlen. A menedzsment ezért felkészült a január 2-ra beharangozott sztrájkra. Szerintük a munkabeszüntetés nem okoz majd számottevő fennakadásokat.