Hatszáz köbméter szemét a fővárosi ünneplés után

Vágólapra másolva!
Budapesten, a nagyobb vigasságok helyszínen - az Andrássy úton, a Nyugati pályaudvarnál, a Váci utcában, a Ferenciek terénél valamint az aluljárókban - már hajnal 6 órakor elkezdték az utcák, terek tisztítását. A hatalmas hulladékmennyiség ellenére csak minimális a vandalizmus okozta kár.
Vágólapra másolva!

Hatszáz köbméter, a szilveszteri mulatozásból maradt hulladékot takarít el az új év első reggelén Budapest utcáiról a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság (FKF Rt.).

A nagyobb vigasságok helyszínen - az Andrássy úton, a Nyugati pályaudvarnál, a Váci utcában, a Ferenciek terénél valamint az aluljárókban - munkatársaik már hajnali 6-kor megkezdték a közterületek megtisztítását. 540 kézi úttisztító munkás és 20 gép segítségével folyik a papírszemét és összetört üvegek gyűjtése.

A hatalmas hulladékmennyiség ellenére - az idei szilveszter nyugodtan telt az utcákon, így a hajnali szemlén csak "minimális vandalizmust" tapasztaltak - közölte a FKF Rt. szóvivője. Szegedi Péter arra emlékeztetett: tavaly a mulatozók számos telefonfülkét tönkretettek.

Délután 1 órára Budapest utcáit várhatóan teljesen megtisztítják a szeméttől.

A nap folyamán egyébként a lakossági hulladékszállítást is a szokásos keddi munkarend szerint végzik.