Apadnak a kelet-magyarországi folyók

Vágólapra másolva!
Apad a Kraszna, és az ismét hidegre fordult időjárás, valamint a kevés csapadék miatt a vízügyi szakemberek a napokban nem is várnak jelentős vízszint-emelkedést a kelet-magyarországi folyókon. Továbbra is figyelemmel kísérik azonban a folyók jéghelyzetét.
Vágólapra másolva!

Folytatódik az apadás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyószakaszokon, amelyeken a múlt év utolsó napjaiban alakult ki árhullám. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ügyeletének védelemvezető-helyettese szerint a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr egyaránt apad, miután a hideg időjárás következtében megszűnt az ár utánpótlása a külföldi vízgyűjtő területekről. Árvízvédelmi készültséget már csak a Kraszna mentén tartanak, ott változatlanul elsőfokú a készenlét, vagyis figyelőszolgálatot tartanak.

A Krasznán levonuló árhullám ellenőrzése mellett a vízügyi igazgatóság dolgozói fokozott figyelemmel kísérik a szabolcsi folyók jéghelyzetét is. A Tiszán az országhatár és Szatmárcseke között, valamint a Túron jégzajlás van. A Szamost és a Krasznát álló jég fedi, 10-25 centiméteres vastagságban.

Az ügyeletes elmondta, hogy a legutóbbi 24 órában a hazai területen csak kisebb, 5 milliméter alatti hó hullott, ugyanakkor a külföldi vízgyűjtő körzetekben helyenként 20 milliméternyit meghaladó volt a csapadék. A Tisza külföldi vízgyűjtő területein a hó átlagos vastagságát 45 centiméteresre becsülik a szakemberek, s ebből a hómennyiségből a vízügyi igazgatóság szerint másfél milliárd köbméter víz kerülhet Vásárosnamény felett a folyóba, ami hirtelen hóolvadásnál veszélyes helyzetet teremthet a folyón.

A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság ügyeletén pedig azt mondták, hogy a Közép-Tiszán csak több napos enyhe időjárás és négy-öt nap alatt egyszerre lehulló 50-60 milliméternyi csapadék tenne szükségessé árvízvédelmi készültséget, aminek egyelőre csekély a valószínűsége. A gépek, az eszközök, az emberek és a szervezetek készen állnak az esetleges katasztrófahelyzetre, a védekezésre és megelőzésre.

Korábban: