Készül a lex Répássy újabb változata

Vágólapra másolva!
Január végéig elkészülhet a "lex Répássy" módosított változata. Ismert, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette Répássy Róbert (Fidesz) azon javaslatát, amely bevezetné a kötelező válaszadás jogát a sajtóban megjelenő véleményekre.
Vágólapra másolva!

A fideszes politikus indítványa az Ab szerint aránytalanul korlátozza a sajtószabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát. Répássy korábban úgy nyilatkozott: az Alkotmánybíróság bőven adott támpontot arra, miképpen dolgozzák át a javaslatot. Ezt meg is teszik, a szöveget ismert jogászokkal véleményeztetik, mielőtt benyújtanák a parlamentnek. Arról egyelőre nincs döntés, hogy a februári plenáris ülésen kerül-e a T. Ház elé az új változat.

Répássy Róbert elmondta: ha valaki az Alkotmánybírósághoz fordulna a közérdekű bírság jelenleg is hatályban lévő rendelkezéseivel kapcsolatban, akkor megvárnák az Ab döntését. A kötelező válaszadás intézményének bevezetésére vonatkozó részt viszont mindenképpen benyújtják.

Az eredeti törvényjavaslat egyik pontja arra vonatkozott, hogy a bíróság, amely eddig kiszabhatott közérdekű bírságot a sajtóorgánumokkal szemben, köteles lenne bírságolni a személyiségi jogok megsértése esetén. Ezt az Alkotmánybíróság érdemben nem is kifogásolta - miután az államfő nem emiatt fordult az Ab-hez -, a különvéleményekből viszont kiderült, hogy alkotmányosan aggályos lehet még a "fakultatív" - tehát a jelenleg is kiszabható - közérdekű bírság intézménye is.

A másik pont a sajtóban közzétett véleményekkel kapcsolatos, és arról szól, hogy ha egy vélemény sérti a személyiségi jogokat, az érintett válaszolhat. Az Ab kimondta: a válaszadás jogintézménye ismert a nemzetközi jogban, de annak a Répássy által javasolt módja alkotmányellenes. Hogy ezt a részt hogyan dolgozzák át, azt egyelőre nem tudni. Valószínű azonban, hogy az új javaslatban valamilyen módon szabályozzák, illetve korlátozzák a válaszadás módját, tartalmát, terjedelmét, hiszen az Ab éppen a szabályozatlanságot kifogásolta.

Korábban: