Az FKGP a harmadik helyre számít a választáson

Vágólapra másolva!
A Független Kisgazdapárt vezetői szerint a tavaszi választáson a harmadik helyet fogja elérni a párt, amelyet lényegesen erősebbnek tartanak, mint amilyen az 1998-as választáson volt. Az FKGP alelnöke kijelentette, hogy nem támogatják a státustörvény módosítását.
Vágólapra másolva!

A Független Kisgazdapárt a harmadik helyet fogja elérni az áprilisi országgyűlési képviselő-választásokon, és a kormányalakításnál megkerülhetetlen tényező lesz - vélekedtek a párt vezetői pénteki sajtótájékoztatójukon.

Torgyán József pártelnök közölte: befejeződött az egyéni választókerületekben induló kisgazda képviselőjelöltek kiválasztása. Szavai szerint az áprilisi választásokon 1998-hoz képest egy lényegesen erősebb FKGP fog részt venni. Béres Béla alelnök úgy vélekedett: reális esély van arra, hogy megismételjék vagy akár felül is múlják a párt 1998-as választási eredményét.

G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök a jelöltekről szólva megjegyezte: a korábbiakhoz képest sokkal kevesebb jogász, ugyanakkor több pedagógus, orvos és "becsületes gazdálkodó" indul az FKGP színeiben.

A párt január 19-i kongresszusán mutatják be jelöltjeiket és az FKGP választási programját.

Béres Béla szólt arról, hogy elfogadhatatlannak és a kedvezménytörvény szellemiségével ellentétesnek tartják a magyar és a román miniszterelnök között létrejött egyetértési nyilatkozatot. Az FKGP alelnöke leszögezte: nem támogatják a státustörvény módosítását. Több nyugati ország példájára hivatkozva hozzátette: céljuk az, hogy helyreállítsák a határon túli magyarok állampolgársági jogait.