Bővült a Fidesz-MDF-Lungo Drom választási megállapodás

Vágólapra másolva!
A Lungo Drom a most partnerré vált közösségek révén újabb kétszáz helységben működő szervezettel erősödött, és ezzel nőtt az esélyük a választási sikerre - mondta az országos cigány szervezet elnöke a szombati elnökségi ülés után.
Vágólapra másolva!

Tizennégy cigány szervezet csatlakozott a Fidesz - Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum, valamint a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség által az országgyűlési választásokra vonatkozóan megkötött együttműködési megállapodáshoz - jelentette be szombaton a Lungo Drom elnöke Szolnokon. Farkas Flórián az elnökségi ülés utáni sajtótájékoztatón bemutatta az újonnan csatlakozott szervezeteket: a dél-somogyi, Győr-Moson-Sopron, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezeteket, illetve a Phralipe Független Cigány Szervezetet. Az országban 876 településen jelenlévő Lungo Drom a most partnerré vált közösségek révén újabb kétszáz helységben működő szervezettel erősödött, és ezzel jelentősen megnőtt esélyük is a választási sikerre - mondta. Farkas Flórián, aki az Országos Cigány Önkormányzat elnöke is, hozzátette: más roma közösségek is jelezték csatlakozási szándékukat, ám ezek befogadása előtt a Lungo Drom elnöksége megvizsgálja, ténylegesen létező szervezetekről van-e szó.

Zsigmond Károly békés megyei cigány vezető azt mondta a tájékoztatón: nem egy pártért, hanem egy ügyért kell síkra lépniük az országgyűlési képviselői választásokon. Osztojkán Béla, a Phralipe vezetője szerint az együttműködési megállapodás minden pontja vállalható egészen a 2002 őszén esedékes helyhatósági választásokig.

A szervezet a Fidesz-MDF országos listáján három jelöltet állíthat, akik a Lungo Drom elnökségének döntése alapján az országos vezetők, vagyis Lukács Mihály, Varga József és Farkas Flórián. A területi listák közül a fővárosin egy személy jelölésére van lehetőségük, ott Raduly József, a 100 tagú Cigányzenekar Kulturális Egyesület elnöke a kiválasztottjuk.

Korábban:

Aláírták a Fidesz-Lungo Drom megállapodást