Pápai Mihály (1949, Nagybarát) - FKGP, független

Pápai a kisgazda belháború kezdetén az első körben, 2001 januárjában, Lányi Zsoltékkal együtt, önként távozott a kisgazdafrakcióból. A szakítást közvetlenül kiváltó ok az volt, hogy öt képviselő így tiltakozott Csúcs László frakcióból való kizárása miatt.

Kilépésekor rövid időre a figyelem középpontjába került, de egyébként a legritkábban szereplő képviselők egyike. A honvédelmi bizottság tagja, nagyon ritkán hozzászól honvédelmi kérdésekhez. Egyetlen fontos ügy kapcsolódik a nevéhez, akkor egy napra frakcióvezető-helyettessé is választották a kisgazdák, hogy napirend előtt is felszólalhasson. Ez 2000. januárjában történt, amikor a Mizo Rt. csődbe ment, és nem tudta kifizetni a gazdáktól átvett tejet. Pápai Mihály a Győr-Moson-Sopron megyei lista éléről jutott a parlamentbe, azt a megyét képviseli, ahol a hoppon maradt tejtermelők élnek. Pápai azt kérte a Torgyán vezette minisztériumtól, hogy kártalanítsa a gazdákat, és vállalja át a minisztérium a Mizo tartozásait. Kurucsai Csabával együtt nagy kampányt indítottak a gazdák megsegítéséért, egy sajtótájékoztatón például 5 milliárd forintot követeltek az ÁPV Rt.-től a győri gazdák kártalanítására.

Pápai Mihály autószerelőként dolgozott évtizedeken keresztül. 1989-ben lépett be a Kisgazdapártba, 1992 óta a párt megyei elnöke. Eddig az összes választáson indult. 1994-ben és 1998-ban sikerült mandátumot szereznie.

Pápai Mihály 2000-ben még megértő volt Torgyán Józseffel: A gazdatársadalom bízik az általa választott polgári kormányban, annak földművelésügyi miniszterében és a miniszter úr vidékért sokat tevő, hozzáértő, jó akaratú munkálkodásában, de tisztában van az FVM lehetőségeinek behatároltságával.

Ajánlat:

További képviselők Győr-Moson-Sopron megyéből