Kovács Ferenc (1953, Budapest) - Fidesz

Vágólapra másolva!
Kovács Ferenc a Fidesz egyik turisztikai szakértője, civilben 1982 óta a Sitkén található Felsőbüki-nagykastély szállójának működtetője. Vas megye 4. számú választókerületének képviselője a parlament kastélyok, kúriák, várak albizottságának elnöke, ezenkívül tagja az Országgyűlés több más munkacsoportjának - például a foglalkoztatási bizottságnak - is.
Vágólapra másolva!

A 2001 februárjában, részben a Széchenyi-terv pályázati díjából útra indított 10 éves várfelújítási program egyik kezdeményezője volt. Szintén 2001 elején az utaztatási feltételek szigorításával foglalkozó előkészítő bizottság tagjaként részt vett az utazási irodák számára többmilliós biztosítási költségeket előíró szabálytervezet előkészítésében.

A sármelléki repülőtér hasznosításáról folyó vitában a dunántúli megyék érdekeit képviselve a régi katonai reptér felújítása mellett érvelt.

1998 előtt nem volt képviselő. 1985-ben egyik alapító tagja volt a Kápolnáért Kulturális és Sportegyesületnek, melynek később alelnöke lett. 1994 óta a Vasi Közgyűlés tagja.

Kovács Ferenc a konzervatív parlamenti hagyományokról: A sors és a választói akarat úgy hozta, hogy 150 év elteltével Vas megyének újra konzervatív szabadelvű egyéni képviselői vannak. A legnagyobb kormányzó párt a magyarországi nemzeti szabadelvű politika örököse. Batthyány Lajos gróf személyisége, politikai hitvallása magasra teszi a mércét az őt követő politikai közszereplést vállalóknak. Irányadó elve volt egész politikai pályája alatt minden rend, minden vallás és vélemény szabadsága.