Országértékelő beszéd a kormányértékelés után

Az ellenzéki pártokat váratlanul érte a miniszterelnök Vigadóbeli beszédére szóló meghívás. Az SZDSZ előtte, január 24-én kormányértékelő beszédet tart, amelyre nem hívja meg Orbán Viktort. A MIÉP kíváncsian várja a miniszterelnök értékelését, ám nem ragaszkodnak a személyes megjelenéshez.

Akár a televízión keresztül is, de kíváncsian fogjuk végigkövetni Orbán Viktor miniszterelnök országértékelő beszédét - mondta Győri Béla, a MIÉP szóvivője, arra, hogy az idén a polgári kör meghívja az ellenzéket a miniszterelnök évértékelő beszédére a Vigadóba. Ugyanakkor nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a párt vezetése jelen legyen az eseményen.

Az SZDSZ január 24. kormányértékelő beszédet tart. Erre nem hívjuk meg Orbán Viktor miniszterelnököt - mondta Horn Gábor kampányfőnök. Az országértékelő beszédre egyelőre nem kaptuk meg az eseményt szervező polgári körtől a meghívót, az elnökség majd annak birtokában eldönti, hogy részt vesz-e az eseményen. Egy biztos, hogy nem velünk fogják megtölteni a Vigadót - vélekedett Horn Gábor.

Az MSZP frakcióvezetője, Nagy Sándor sem kapta meg egyelőre a meghívót, ezért nem kívánt a hírre reagálni. Ám, mint mondta, új fejlemény a meghívás, eddig az állami ünnepekre sem nagyon hívták meg őket, egy ilyen "belső eseményre" pedig őt még soha.