Pusztai Gyula (1945, Olaszfa) - MSZP

A Vas megyei MSZP-lista éléről mandátumot szerző képviselő ritkán vesz részt a parlamenti vitákban. A területfejlesztési bizottság tagjaként hozzászólt ugyan a területfejlesztési támogatásokról szóló vitához, de egyébként a passzív képviselők közé tartozik.

Pusztai a hetvenes évek óta részt vesz a helyi vezetésben Vas megyében. Karrierjét a Szombathelyi Városi Tanács csoportvezetőjeként kezdte, később a városi, majd a Vas Megyei Tanács titkárává választották. A rendszerváltás után a megye közgyűlését vezette nyolc éven keresztül. 1984-ben lépett be az MSZMP-be, 1989-ben az MSZP-be.  

Pusztai szerint a törvényhozási munkát lassítja, hogy csak háromhetente ülésezik a parlament: Azt hiszem, hogy jó lenne most már hozzátenni azt is, hogy íme, itt a példa, hogy a háromhetes ülésrend mit vált ki. Kérem szépen, azt hiszem, önkritikusan be kell vallani, hogy nem az itteni vita akadályozza azt, hogy a területfejlesztési tanácsok késve fognak a pénzeszközökhöz hozzájutni.

Ajánlat:

További képviselők Vas megyéből