Ruchti Róbert (1963, Tata) - Fidesz

Vágólapra másolva!
Tata képviselője a legritkábban szereplő képviselők egyike. Ruchti a rendszerváltás idején lépett be a Fideszbe, és a párt városi elnöke 1993 óta. Néhány felszólalása általában a kormány kultúrpolitikájának támogatására szorítkozott.
Vágólapra másolva!

1990-94-ben tatai önkormányzati képviselő volt, 1994 óta pedig a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés tagja. Politikai tevékenysége mellett általános iskolai történelemtanár Tatán. A parlamentben a kulturális és sajtóbizottság tagja. Néhány felszólalása általában a kormány kultúrpolitikájának támogatására szorítkozott. Elismeréssel szólt a könyvtárak, kisebbségi programok, műemlékek felújításának támogatásáról. Egyetlen nem kultúrával kapcsolatos hozzászólása a drogtörvény szigorításakor hangzott el. Beszédében kiemelte: jobb, ha megbüntetik a fogyasztókat, mint ha meghalnak a kábítószertől.

Ruchti felszólalásaiban szinte mindig elégedett: A közös hazában egymás megbecsülésének egyik legfontosabb támpontja a kölcsönös megismerés. Ennek talán legoldottabb, közvetlenebb színterei azok a dalos, táncos nemzetiségi fesztiválok, melyek üdvözítően egyre nagyobb számban és emelkedettebb színvonalon kerülnek megrendezésre szerte az országban.