Szociális bérlakásban él egy fideszes képviselő

Vágólapra másolva!
Szociális bérlakásban lakik Horváth Zsolt fideszes képviselő Kecskemét főterén, egy műemlék jellegűnek nyilvánított épületben. Az egészségügyi tárca volt politikai államtitkára két évvel ezelőtt költözött egy kisebb, 47 négyzetméteresből egy 114 négyzetméteres bérlakásba, ugyanabban a házban, ahol egyébként születése óta él. Ezért, mint minden önkormányzati lakásért a megyeszékhelyen, szociális alapon fizetnek bérleti díjat: Horváth Zsolt például havonta 12 540 forintot, vagyis a nem kedvezményes díj egynegyedét - adta hírül kedd este az RTL Klub híradója.
Vágólapra másolva!

A képviselő 2000 februárjában jelezte a város polgármesterének, hogy akkori önkormányzati lakása bérleti jogát felmondaná, és egy emelettel feljebb venne bérbe egy üresen álló lakást. Levelében a képviselő azt írta: "a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkári státusába kerültem, körülményeimre tekintettel szeretném csereigényemet benyújtani a nagyobb bérlakásra". Horváth ugyanakkor azt állítja, hogy a cserét nem kinevezésével indokolta, hiszen államtitkárként kérhetett volna egy lakást Budapesten is, de mivel megnősült és gyermeke született, inkább Kecskeméten igényelt nagyobb lakást.

A korábbi kisebb lakás szociális bérlakás volt. Automatikusan szociális lakásnak minősült az új is. Horváth azt mondja, hogy Kecskeméten minden bérlakás szociális minősítést kapott, szerinte ennek okát az önkormányzattól kellene megkérdezni.

Egyes vélemények szerint nem egyértelmű, hogy megfelelt-e a csere az önkormányzat előírásainak, a képviselő egyik közeli hozzátartozója nevén ugyanis már volt egy lakás. Ez pedig kizárja a csere lehetőségét. Az önkormányzat jogi álláspontja szerint azonban a cserebere megfelelt a helyi rendeletnek.