Funar elbocsátja a magyar igazolványosokat

Vágólapra másolva!
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester elbocsátással fenyegette meg a hivatal azon magyar nemzetiségű dolgozóit, akik magyarigazolványt igényelnek. Funar szerint az igazolványokkal rendelkezők kettős állampolgárok, így nem lehetnek közalkalmazottak.
Vágólapra másolva!

A kolozsvári polgármester hétfőn bejelentette, hogy elbocsátja állásukból a polgármesteri hivatal azon magyar nemzetiségű dolgozóit, akik a kedvezménytörvény alapján magyarigazolványt kérnek. Gheorghe Funar sajtóértekezletén azzal indokolta döntését, hogy értelmezése szerint a magyarigazolványok tulajdonosai valójában kettős állampolgársághoz jutnak, s mint ilyenek nem tölthetnek be közalkalmazotti állást.

Boros János kolozsvári alpolgármester a bejelentés kapcsán elmondta, hogy Funar durva törvényszegésre készül, mivel a kilátásba helyezett megtorlásnak semmiféle jogalapja nincs. Az elbocsátással való fenyegetődzés elsősorban olyan propaganda célú megfélemlítés, ami ellen "a román politikusok jelentős része, sajnos, nem fog tiltakozni" - mondta az alpolgármester.

Boros János hozzátette, hogy mivel Funar őt nem bocsáthatja el, ezért neki azt mondta, hogy megtiltja számára a belépést a polgármesteri hivatalba. A kolozsvári polgármesteri hivatalnak összesen 5-6 magyar nemzetiségű dolgozója van. A kolozsvári polgármester akcióját támogatásáról biztosította a helyi közalkalmazottakat tömörítő Civitas országos szakszervezeti szövetség, amelynek vezetője, Valer Suciu közölte, hogy a szakszervezet nem fogja védelmébe venni a magyarigazolvány miatt állásukból elbocsátott embereket.