Még nem fejeződött be az újjáépítés a Beregben

Vágólapra másolva!
A módosított határidők ellenére sem fejeződött be a Beregben az árvízi károk helyreállítása. December 22-én nyolc településen összesen 104 embernek nem volt még fedél a feje felett, sokan azonban máig nyárikonyhákban, melléképületekben laknak. Egy sor házról későn derült ki, hogy helyrehozhatatlan, az illetékesek későn döntöttek a lebontásról. Ezek a hátramaradt házak a hajszolt építési ütem következtében minőségileg kifogásolhatók, falaik nedvesek, kiszáradásuk legfeljebb tavaszra várható.
Vágólapra másolva!

Az árvíz sújtotta településeken még most is dolgoznak, bár az újjáépített házakat - legalább egy szobába való beköltözés szintjéig - átadták, a helyreállításokat befejezték. Ez áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelentésében, tény azonban, hogy a térség számos településén még javában folynak a helyreállítási munkálatok.

A károsultak közül 228-an döntöttek úgy, lakást vásárolnak, ezek közül mindössze 162-t zártak le, a 183 kártalanítási ügyből 100-at fizettek ki. Nagy gondot jelent azonban, hogy azok a házak, amelyek csak késő ősszel, illetve télen készültek el, nem száradtak ki, a falak vizesek maradtak.

A nedves falak kiszárítása jelentősen megnöveli a gázszámlát, melynek kifizetése komoly terhet ró a károsultakra.

A helyreállítást az ellentétes érdekek nehezítették, hiszen a kormány a legolcsóbb megoldást, a károsultak a számukra legkedvezőbbet keresték - nyilatkozta Helmeczy László, a Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság elnöke. A vizesedéssel kapcsolatban elmondta: bár a falvakban azt állítják, kötelező volt a beköltözés, azok, akik több mint fél éven át sátorban, konténerben éltek, nem mérlegelték, hogy beköltözzenek-e vagy sem a nedves falú házakba. Még akkor sem, ha csak egy szoba készült el teljesen.

- A katasztrófavédelmisek minden erejüket megfeszítve dolgoztak, hogy elkészüljenek ezek az új otthonok vagy lakhatóvá váljanak a régiek - mondta Helmeczy. Ha az állami hatóságok kissé rugalmasabbak lettek volna, gyorsabban haladhatott volna a helyreállítás, de lényegesen korábban akkor sem fejeződhetett volna be. Egy házat nem lehet egy hónap alatt felépíteni. Első perctől elkapkodottnak tűnt az a kijelentés, amely szerint szeptember végéig mindenki beköltözhet új vagy felújított otthonába. A magas gázszámla miatti panaszok is érthetők, az országnak ez a része nagyon szegény, az embereknek nincs miből kifizetniük a megnőtt költségeket.