<P class="MsoNormal">Terry Black megtámadja a gyámhivatal határozatát

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Gyámhivatal másodfokon helyben hagyta a XVI. kerületi gyámhivatal azon döntését, mely szerint Terry Black nem fogadhatja örökbe az általa hónapok óta nevelt csecsemőt. A döntés ellen a transzvesztita művész fellebbez.
Vágólapra másolva!

Bíróság előtt támadja meg Rácz Károly, ismert nevén Terry Black az általa kezdeményezett örökbefogadási ügyben a Fővárosi Gyámhivatal másodfokon hozott határozatát. Azért kérik a bíróságnál a közigazgatási határozat felülvizsgálatát, mert az álláspontjuk szerint jogsértő. A fellebbezés benyújtására 30 nap áll rendelkezésre.

Mester Csaba, a transzvesztita művész ügyvédje elmondta: hétfőn kapta kézhez a Fővárosi Gyámhivatal másodfokú határozatát, amely helyben hagyta a XVI. kerületi gyámhivatal örökbefogadás elutasítására vonatkozó döntését.

A másodfokú határozatban a Fővárosi Gyámhivatal ugyanakkor megállapította, hogy a XVI. kerületi gyámhivatal határozata jogsértő volt, de ez nem befolyásolta az érdemi döntést, ezért azt nem változtatták meg.

Mester Csaba kifejtette: a Legfőbb Ügyészség utasítására a Fővárosi Főügyészség (FF) október 25-én óvást nyújtott be a XIV. kerületi gyámhivatal határozata ellen, amelyben megállapították Terry Black örökbefogadásra való alkalmasságát. Az FF indítványozta a határozat hatályon kívül helyezését, új eljárás lefolytatását, valamint a határozat végrehajtásának felfüggesztését.

Az óvás következtében az anya lakhelye szerinti illetékes XVI. kerületi gyámhivatal október 29-én a már folyamatban lévő örökbefogadási eljárást felfüggesztette. A felfüggesztés időtartama alatt, november 19-én azonban a XVI. kerületi gyámhivatalban apasági nyilatkozatott tett a kisgyermek apja. Ennek alapján a gyámhivatal elutasította az örökbefogadási kérelmet, amely ellen az előadóművész ügyvédje fellebbezést nyújtott be a másodfokon eljáró Fővárosi Gyámhivatalhoz.

Mester Csaba közölte: azért fellebbeztek, mert álláspontjuk szerint a felfüggesztés időtartama alatt az apa nem tehetett volna nyilatkozatot arról, hogy nem járul hozzá az örökbefogadáshoz, és ennek alapján a gyámhivatal nem is hozhatott volna határozatot az örökbefogadás elutasításáról.

Korábban:

Az ombudsmanhoz fordul Terry Black